2024. május 9., csütörtök

Az itthon tanulás feltétele a szerb nyelv ismerete

Az MNT idén is megtartotta szerb nyelvi felzárkóztató képzését a harmadikos középiskolásoknak

A diákok egy kéthetes képzésen, valamint egy intenzív nyelvi kurzuson vannak túl. A képzéseket július 3-a és 14-e között Szabadkán, Topolyán, Zentán, Adán, Magyarkanizsán, Óbecsén és Temerinben tantermi foglalkozás keretében tartották meg, utolsó állomásként pedig a héten az Európa Kollégiumban foglalkoztak a tanulókkal. A tábor végén, azaz pénteken a diákok szintfelmérő tesztet írtak, amely segítségével ők maguk és a tanárok is láthatták a fejlődést.

Varjú Potrebity Tatjana (Kasza Jennifer felvételei)

Varjú Potrebity Tatjana (Kasza Jennifer felvételei)

, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja, a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény képviselője, és a képzés szervezője kiemelte, a Magyar Nemzeti Tanács fontosnak tartja, hogy ezek a tanfolyamok minden évben megvalósuljanak.

–  Ahhoz, hogy az oktatási programjainkat sikeresen valósítsuk meg, nagyon fókuszálnunk kell azokra a tevékenységekre, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy diákjaink itthon maradjanak, itthon tanuljanak. Ehhez szükség van arra, hogy megismerkedjenek az államnyelvvel, tehát hogy tudják olyan szinten használni a szerb nyelvet, amellyel bátran beiratkozhatnak a felsőoktatási intézményeink valamelyikébe. A felzárkóztató képzés ennek a törekvésnek az egyik célprogramja. Nagy öröm számunkra, hogy az idén is bőven jelentkeztek a tanulók, és még az egyhetes újvidéki táborba is el tudtak jutni – mondta Varjú Potrebity Tatjana.

Pásztor Dávid

Pásztor Dávid

A kurzusra mintegy 75 diák jelentkezett, az újvidéki táborban pedig 60-an vettek részt. A temerini Pásztor Dávid az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karára szeretne iratkozni, ezért tartja fontosnak a szerb nyelv tökéletes elsajátítását.

– Sokat fejlődtünk ez alatt a pár hét alatt. Tetszett, hogy inkább a nyelv gyakorlati használatára helyeztük a hangsúlyt. Az órákon könyvekből dolgoztunk, valamint csapatjátékok, csapatgyakorlatok is voltak, amik főleg a beszédkészség fejlesztésére orientálódtak. Az iskolai szerb óráktól abban különbözött ez a képzés, hogy itt igazán életszerű helyzeteket gyakoroltunk. Megtanultunk, hogy miként kell egy rendelést leadni, vagy mit kell mondani az orvosnál, hogyan ismertessük a különféle bajunkat. A tanulás mellett pedig a barátkozásra is maradt idő. Több diákot is megismertem, aki szintén arra az egyetemre szeretne iratkozni ahova én, így a felvételi-felkészülésben is tudjuk majd egymást segíteni – mondta a tanuló.

Juhász Csontos Krisztina

Juhász Csontos Krisztina

Juhász Csontos Krisztina felkészítő tanár a zentai csoporttal foglalkozott.

– A csoportomban nagyon különböző tudásszintű gyerekek voltak, viszont mi az A2 és B1-es szintet dolgoztuk fel. Az általános információkon kívül, tehát a nyelvtani igeidők, illetve az alapszituációkon kívül foglalkoztunk a kicsit bonyolultabb élethelyzetekkel is, illetve bővítettük a szókincset. Úgy gondolom, hogy a nyelvtanulásnak az a legnagyobb kulcsa, hogy mindennap foglalkozzon az ember azzal a nyelvvel, amit tanul. Ez a kurzus is amiatt jó, mert itt mindennap foglalkoztunk a szerb nyelvvel, és így gyorsabban tanulhatnak a diákok. A csoportomban 13 tanuló volt, akik nagyon sokat fejlődtek. Most már bátran merik használni a szerb nyelvet, és meg mernek szólalni a különböző helyzetekben – emelte ki a szerbtanárnő.

Sarnyai Károly

Sarnyai Károly

A diákokat a képzés végén diplomával jutalmazták, amelyeket Sarnyai Károly, a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény igazgatója adott át.

– Magyarkanizsán már nagyon régóta szervezünk hasonló tanfolyamokat, hiszen a magyar nyelvi közegben sokaknak szükségük van a szerb tanfolyamokra, felzárkóztatásra. Leginkább a fiatalok keresnek meg bennünket, de akad olyan példa is, hogy idősebb személy szeretné fejleszteni a szerbtudását. Azt gondolom, sosem késő elkezdeni egy nyelvet tanulni, de természetesen ajánlatos minél előbb elkezdeni – fogalmazott Sarnyai Károly.

A Magyar Nemzeti Tanács programja Magyarország Kormányának, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósult meg.

Nyitókép: A tábor végén, azaz pénteken a diákok szintfelmérő tesztet írtak (Kasza Jennifer felvételei)