2024. május 8., szerda

„A szaktantárgyakat élvezem a legjobban”

Miért érdemes az újvidéki egészségügyi középiskolába iratkozni?

Az újvidéki Április 7-e Egészségügyi Iskola az egyik azon középiskolák közül a városban, ahol magyarul is lehet tanulni, mégpedig egészségügyi nővér-technikus szakon, illetve szeptemberben ismét indul az úgynevezett átszakosítás, egészségügyinővér-nevelő szakon, ez azt jelenti, hogy azok akik más középiskolát fejeztek be, különbözeti vizsgákkal, két év alatt bölcsődei nővérré szakosodhatnak át.

Dr. Cvernjek Mónika több szaktantárgyat is tanít, az elsősöknek elsősegélyt, másodikban kórtant, gyógyszertant, higiéniát és biokémiát, harmadikban belgyógyászatot, sebészetet és ideggyógyászatot, negyedik osztályban szintén belgyógyászatot és sebészetet, valamint gyermekgyógyászatot.

– Orvosnak tanultam, nem tanárnak, de végül abban a középiskolában kaptam munkát, amelyikbe én is jártam. Akkor még nem volt lehetőségem magyar nyelven tanulni, viszont azt tapasztalom, hogy ez nagyon hasznos, mert például nagyon sok páciens nem tud szerbül, olyankor nagyon jó, ha ott van egy magyar orvos vagy ápoló. Egyáltalán nem bánom, hogy így hozta az élet, mert szeretek a gyerekekkel dolgozni, mindennap egy új kihívást jelent számomra – mondta a tanárnő.

Miért szeretünk ide járni? (Fotó: Albert Éva)

Miért szeretünk ide járni? (Fotó: Albert Éva)

– Második osztályos vagyok az újvidéki Április 7-e Egészségügyi Iskolában. Először zenei középiskolába iratkoztam, de hamar rájöttem, hogy az egészségügy érdekel jobban. A legjobb döntés volt ez a váltás, mert nagyon szeretek ide járni, jól érzem magam itt. Letettem a különbözeti vizsgákat, és átjöttem az egészségügyi középiskolába. Mivel nagyon érdekel a szakma és szeretek segíteni az embereken, nem esik nehezemre a tanulás. A szaktantárgyakat élvezem a legjobban. Elsőben az anatómia és az elsősegély nagyon érdekes volt, másodikban pedig mikrobiológiát, higiéniát, patológiát és gyógyszertant is tanultunk, de nagyon szerettem az ápolástan gyakorlatokat is. Egy bábun gyakoroltunk, ami természetesen más mint éles helyzetben, páciensekkel foglalkozni, de így is sokat megtanulhattunk. Az egészségügyi középiskola egy nagyon jó lehetőség azoknak, akiket tágabb érdelemben érdekel az egészségügyi szakma, mert itt betekintést kaphatnak ennek nehéz, de annál érdekesebb részleteibe. Nagyon jó alapot biztosít azoknak is, akik már gondolkodnak az egyetemi tanulmányaikon – véli Merković Anna.

Iván Diana szintén másodikos. Elmondása szerint már gyerekkora óta érdeklődött az egészségügyi szakma iránt, már nagyon korán eldöntötte, hogy az Április 7-e Egészségügyi Iskolát választja az általános iskola befejezése után.

– Sokaktól hallottam, hogy ez egy nagyon jó iskola, és amikor beiratkoztam, be is bizonyosodott. Elsősorban kiemelném azt, hogy nagyon jó tanáraink vannak, akik mindenben a segítségünkre vannak. Mindig érdekelt az emberi test felépítése, a szervek működése, hogyan lehet ezeket gyógyítani. Az egyik kedvenc tantárgyam a gyógyszertan, ahol egyebek mellett megtanultuk, hogy mikor és mennyi gyógyszert kell beadni. Nagyon szeretem a biokémiát, amely egy nagyon sokoldalú tárgy, tanulunk a kémiai kötésekről, szénhidrátokról, fehérjékről, illetve ezek funkciójáról. Mindenféleképpen szeretnék továbbtanulni a középiskola után. Az orvosin gondolkodom, de más szakok is érdekelnek. Az egészségügyi iskolát azoknak ajánlanám, akik tudják kezelni akár a vészhelyzeteket is, és készek segíteni ilyen esetekben. Itt meg lehet kapni az ehhez szükséges, alkalmazható tudást – mondta Diana.

A gyakorlati órák egy része egyébként többek között a kamenicai szív- és tüdőklinikán, a Vajdasági Klinikai Központban a szülészeten és a gyermekkórházban van.

Nyitókép: Miért szeretünk ide járni? (Fotó: Albert Éva)