2024. május 9., csütörtök
KRUŠEVACI COVID-KÓRHÁZ

Fertőtlenítőszer került a lélegeztetőbe, de nem jutott el a páciensekig

Fertőtlenítőszer került abba az eszközbe, amellyel a lélegeztetőgépen lévő koronavírusos betegeket kezelik a kruševaci covid-kórház intenzív osztályán, írja a 021.rs hírportál. A hírt a niši Klinikai Központ is megerősítette a Južne vestinek.

Zoran Perišić, az intémény igazgatója elmondta, a tragédiát sikerült megelőzni, nem veszélyeztették a betegeket, ugyanis az alkalmazottak különös szagot vettek észre, így időben reagáltak. A lap értesülése szerint két azonos állagú anyagról van szó, megkülönböztetni azokat csak a felirat alapján lehet. Az alkalmazottak egy része a kezelésre szánt folyadékot desztillált vízzel vegyíti, azt pedig a lélegeztetőgbe tölti, nyilatkozták az intézményből.

A szokásos eljárás során emberi mulasztás történt, fertőtlenítőszert vegyítettek desztillált vízzel, majd azt oda szállították, ahol a legsúlyosabb betegeket kezelik, mondta Perišić, hozzátéve, hogy az eset szombaton történt. Arra a kérdésre, hogy mit tesznek annak érdekében, hogy a jövőben ne forduljon elő ilyen mulasztás, Perišić azt mondta, minden intézkedést megtettek, kedden egészségügyi ellenőrzést tartottak a kórházban.