Remény a romok között

Helyszíni tudósítás

– Mi bízunk. Szerintem a remény soha nem hal meg, mi nem adjuk fel! – fogalmazott határozottan Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik legaktuálisabb beszélgetésén, melynek címe Quo vadis, Ukrajna? volt. A panelbeszélgetés résztvevői Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja, Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese, valamint Bocskor Andrea, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tanácsadója voltak. A beszélgetést Brassói Attila, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kabinetfőnöke vezette.

A téma középpontjában Ukrajna jövője állt: a háborús helyzet, a területvesztések, a kiürülő városok és falvak, az apadó nyugati támogatások és a társadalmi feszültségek. Mindezek tükrében Sin József, – a nehézségek dacára – bizakodva nyilatkozott a kárpátaljai magyar közösség jövőjéről. Ilyen körülmények között is lehet fejlődésről beszélni, hangsúlyozta. Felidézte, hogy tavaly megnyílt a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda, óvodákat és iskolákat adtak át, és jelenleg is azon dolgoznak, hogy a beregszászi főiskola egyetemi rangra emelkedjen. – Mindez önjutalom a saját népünknek. A baj idején sokan elmentek, de sokan vannak, akik hazavágynak, és mi azért dolgozunk, hogy legyen miért hazajönniük – fogalmazott.

A háborús helyzet romló tendenciáit Bocskor Andrea is alátámasztotta, aki szerint bár Ukrajna 2014 óta deklarált célja az Európai Unióhoz való csatlakozás, ez a folyamat jóval összetettebb és törékenyebb, mint elsőre tűnik. – A depopuláció, azaz a lakosság tömeges elvándorlása és a folyamatos területvesztés komoly problémát jelent. Ukrajna jövője sok tényezőtől függ, nincs egyenes és világos út előtte – mondta.

Máthé Áron történészként inkább a háttérfolyamatokra mutatott rá. Elmondta, hogy az ukrán nemzeti gondolat fejlődését már a Szovjetunió is elnyomta, és kialakult egy torz nemzettudat. – Ez egy ördögi kör, amelyet a rendszerváltás után sem sikerült teljesen megtörni.

A kétoldalú kapcsolatok nehézségeire Bacskai József főkonzul reflektált, aki emlékeztetett arra, hogy bár a diplomáciai viszony sokszor hullámzó, a magyar fél folyamatosan segíti Ukrajnát. – Meggyalázták a templomunkat, de újraszenteltük, magyarul és ukránul együtt imádkoztunk a békéért. Ez is azt mutatja, hogy a jószomszédi viszonyra való törekvés továbbra is fontos. Magyarország volt az első, aki segélyszállítmányt küldött a háború kitörése után, és azóta is számos támogatásban részesültek a kárpátaljai közösségek.

A beszélgetésen világossá vált: bár Ukrajna jövője bizonytalan, a magyar közösség kitartása, közösségépítő munkája és a hazatérők reménye kapaszkodót jelent a háborús mindennapokban. Sin József szavai – „A reményt nem adjuk fel” – nemcsak a jelenre, hanem a jövőre is érvényes üzenetet hordoznak.