2024. május 10., péntek

Megindul a jogállamisági eljárás Magyarország ellen

Az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött Magyarországnak arról, hogy elindítja az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmust – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.

Az EP-frakciók vezetői az uniós politikai prioritások végrehajtásáról kérdezték a bizottság elnökét. Von der Leyen a baloldali-liberális politikusok magyar és lengyel jogállamiságról feltett kérdéséire válaszolva elmondta: az Európai Unió Bíróságának ítélete – amelyben a bírák elutasították a Magyarország és Lengyelország által a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet ellen benyújtott kereseteket – megerősítette: a bizottság megközelítése helyes ebben a témában.

Hozzátette: a magyar kormánynak adtak esélyt arra, hogy a bizottság aggályaira válaszoljon, ezeket a válaszokat a testület elemezte.

„Arra jutottunk, hogy meg kell tennünk a következő lépést. Johannes Hahn illetékes biztos ma tájékoztatta a magyar szerveket arról, hogy megküldjük a mechanizmus hivatalos beindításáról szóló levelet. A folyamat elindult – mondta Ursula von der Leyen

Korábban Stephane Séjourné, a liberális frakció vezetője által felvetett kérdésre azt válaszolta: Magyarországgal több területen is van vitája az EU-nak, de a fő baj a korrupció. Ez az oka annak például, hogy a helyreállítási alapnak a Bizottság továbbra sem tud zöld utat adni.