2024. október 15., kedd

Lemondott Novák Katalin és Varga Judit

Novák Katalin, magyar köztársasági elnök bejelentette a lemondását, miután a kegyelmi ügye botrányt okozott. Novák Katalin szűk két év, illetve egy rendkívüli hét után távozik a Sándor-palotából. A rendkívüli bejelentés után a kegyelmi döntést ellenjegyző volt igazságügyi miniszter, Varga Judit is közölte, lemond országgyűlési képviselői mandátumáról, az EP-lista vezetéséről és visszavonul a közélettől.

Február elején vált ismertté a nyilvánosságban Novák Katalin egyik kegyelmi döntése. Az államfő még tavaly tavasszal adott kegyelmet egy férfinek, akit kényszerítés miatt ítéltek el jogerősen, mert rá akarta bírni egy pedofil-eset áldozatát, hogy vonja vissza terhelő vallomását. A pedofíliát nem ő, hanem a főnöke, a bicskei gyermekotthon vezetője követte el. A férfi igazgató-helyettesként dolgozott az intézményben. A kegyelmi kérvény elfogadásának idejére a férfi büntetését az igazságszolgáltatás már házi őrizetre enyhítette, ebből még 9 hónap volt hátra.

A botrányra a kormány is reagált: február 8-án Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy alkotmánymódosítást kezdeményez azért, hogy a jövőben azok, akik kiskorú gyermekek sérelmére követnek el bűncselekményt, semmilyen módon ne részesülhessenek elnöki kegyelemben.

Novák Katalin hivatalos programja szerint csütörtökön elutazott Katarba, de vasárnap helyett már szombaton hazarepült és bejelentette lemondását.

A 46 éves államfőt 2022 márciusában választotta meg az országgyűlés, hivatalát az év májusában vette át. A harmadik magyar köztársaság eddigi legfiatalabban megválasztott köztársasági elnöke volt, Schmitt Pál után a második, aki idő előtt távozott a posztjáról.

Tisztelt és számomra oly kedves magyar emberek határon innen és túl! Most Önökhöz szólok. Nem a politikusokhoz, a politikacsinálókhoz, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdtem – kezdte szombat esti nyilatkozatát Novák Katalin.

Azért vállaltam ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, a hazánkat, és mert hiszek Önökben. Hiszem, hogy egy békés, szeretettel teli, egymásra odafigyelő nemzet a miénk. Hiszek a csendes többségben, a mindennap keményen dolgozó emberekben, a becsületben, az egyenes tartásban és a szeretet erejében. Ezeket az értékeket nagyszüleinktől, szüleinktől kaptuk, és gyerekeinknek, unokáinknak szeretnénk továbbadni.

Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, mely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak.

A kegyelmezési jogkör mind közül talán a legérzékenyebb. Mert egy ember életéről kell dönteni a kegyelmi kérvény és a rendelkezésre álló információk alapján. Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor, és így van ez ma is.

A köztársasági elnök alaptörvényből is fakadó feladata megjeleníteni a nemzet egységét. A gyermek a legfontosabb kincsünk. Hiszem, hogy ebben egységes a nemzet – minden véleménykülönbség ellenére. A gyermekek védelme közös kötelességünk. Három gyermeket szültem, így személyesen is átéltem, mekkora szüksége van egy védtelen, kiszolgáltatott életnek a biztonságra, a védelemre.
Magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon. Ha mégis, akkor nézzen szembe azokkal, akiknek elszámolással tartozik, és vállaljon felelősséget. Akár azzal, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. A gyerekek és a családok mellett voltam, vagyok és leszek.

Államfőként ma utoljára szólok Önökhöz. Lemondok a köztársasági elnöki tisztségről.

A döntés nem személyes okból volt nehéz. Azért volt nehéz, mert esküt tettem. Arra a kérdésre kellett most választ találnom, hogy eskümhöz híven képes lennék-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkeznék-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítsem a feladatomat? Nem a válaszom mindkét kérdésre.
Bocsánatot kérek azoktól, akik most úgy érzik, cserben hagyom őket. Akik most úgy érzik, hogy a gyűlölet legyőzte a szeretetet.
Azt a kérdést kellett feltennem magamnak: mit üzenek döntésemmel a gyerekeinknek, a magyar fiataloknak? Én arra biztatom őket, hogy szolgáljanak minden erejükkel, tehetségükkel, ne adják fel a nehéz pillanatokban sem, tartsanak ki, amíg lehet, a hibáikért vállalják a felelősséget, és ha úgy érzik, hogy fel kellene áldozniuk szuverenitásukat, akkor legyenek képesek méltósággal átadni a helyet valaki másnak. A szuverenitás drága kincs. Az embernek, a nemzetnek egyaránt. Vigyázzunk rá!

Köszönöm! Köszönöm Önöknek, hogy célt és értelmet adtak a köztársasági elnöki feladatnak. Köszönöm a találkozásokat, amelyek a legnagyobb ajándékai voltak ennek a két évnek. Köszönöm, hogy leülhettem a sámlira, hogy sikerült oda is figyelmet irányítani, ahova a hétköznapokban kevesebb jut. Azoknak, akikkel együtt dolgozhattam, köszönöm a magas színvonalú munkát, az elhivatottságot, az emberséget. Köszönöm a családomnak a mindenkor biztos hátteret. Köszönöm Istvánnak, hogy huszonöt éve együtt lehetünk a szép és a nehéz pillanatokban. Köszönöm, hogy segített megmutatni, hogy egy férfi ugyanúgy tudja támogatni a társát, ahogy egy nő. Köszönöm Ádámnak, Tamásnak és Katának, hogy az édesanyjuk lehetek, és hogy célt adnak életem közélet után következő szakaszának is.

A politika kemény, olykor kegyetlen világ. Vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet. Ne hagyjuk magunkat! Kellenek a nők a közéletbe is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ.

Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam.
Isten, áldd meg a magyart! Mert a TIÉD az ország, TIÉD a hatalom és TIÉD a dicsőség – fejezte be nyilatkozatát Novák Katalin.

KOCSIS: FELELŐSSÉGTELJES DÖNTÉS
Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott, amit tiszteletben tartunk – közölte a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán. Kocsis Máté közölte: mindkettőjüknek hálás eddigi munkájukért, és köszönetet mondott azért, hogy miként munkájuk során, úgy ma is a közösség érdekeit tartották szem előtt. Lemondásuk annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs.

Kocsis szerint az őket képmutató módon támadó baloldalt még ma is az a Gyurcsány Ferenc vezeti, aki 2006-ban lovasrohamot vezényelt a honfitársai ellen, és egy zsidó családtól ellopott villában él. A baloldalon nem kért senki bocsánatot a választók patkányozásáért, a lámpavasazásért, a választók sértegetéséért, ahogy nincs következménye a budapesti korrupciónak, a guruló dollároknak, az antifa vérontásnak, és lényegében semminek, ami kiderül róluk – tette hozzá.
Erről a morális különbségről tesz tanúbizonyságot Novák Katalin és Varga Judit döntése – írta Kocsis Máté.

DOBREV: DÖNTSENEK AZ EMBEREK AZ ÚJ ELNÖKRŐL!
A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít azért, hogy közvetlenül az emberek dönthessenek a köztársasági elnökről – közölte Dobrev Klára, a DK EP-képviselője, árnyék-miniszterelnöke a DK Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.

Azt mondta: Magyarország három legutóbbi köztársasági elnökéről Orbán Viktor döntött, „tudjuk mi lett a vége”. Előbb egy „plagizáló, a fél doktoriját másról lemásoló” államfőt választottak, majd egy „önálló vélemény nélkül, folyamatosan csak aláíró gépet”, végül egy olyat, aki egy pedofil bűnöző segédjének adott elnöki kegyelmet – mondta az ellenzéki politikus.

Szerinte ha megint Orbán Viktor választ, akkor ismét egy „méltatlan pártkatona” lesz Magyarország köztársasági elnöke, ezt pedig nem szabad hagyni. Ezért kezdeményezték, hogy Európa legtöbb országához hasonlóan Magyarországon is az emberek döntsenek a köztársasági elnökről, ennek véghez viteléhez pedig az emberek segítségét fogják kérni – mondta Dobrev Klára. A DK aláírásgyűjtést indít a közvetlen köztársaságielnök-választásért, amelyhez az utcai pultoknál és online is lehet csatlakozni – tette hozzá.

A JOBBIK-KONZERVATÍVOK IS KÖZVETLEN VÁLASZTÁST AKARNAK
Eljött a történelmi szembenézés ideje: a magyar embereknek kell köztársasági elnököt választaniuk! A Jobbik-Konzervatívok politikai közössége több éve következetesen képviseli és követeli a közvetlen köztársaságielnök-választást a kormánytól. Vasárnap, immáron sokadjára, benyújtottuk Alaptörvény-módosításunkat a közvetlen elnökválasztás érdekében – írják levelükben.

A köztársasági elnök nem lehet pártkatona, nem szabadna, hogy a miniszterelnökhöz való lojalitásának mértéke határozza meg személyét, hanem a magyar emberek legnagyobb egyetértésével kellene megválasztani. A köztársasági elnök személyéről tehát a magyar embereknek kell dönteniük, a választói felelősségnek meg kell jelennie az államfőválasztásban! – olvasható a levélben.

AZ MSZP ALAPTÖRVÉNY-MÓDOSÍTÁST KEZDEMÉNYEZ
Alaptörvény-módosítást kezdeményez az MSZP, valamint kiegészíti aláírásgyűjtését a közvetlen elnökválasztás érdekében.
Az MSZP szorgalmazza, hogy egyeztetések induljanak a közvetlen köztársaságielnök-választás érdekében. A Magyar Szocialista Párt az elmúlt napok eseményei miatt Alaptörvény-módosítást is kezdeményezett, valamint a jelenleg is zajló aláírásgyűjtő kampányt kiegészíti a közvetlen elnökválasztás támogatásával is.

Az MSZP szerint Novák Katalin kegyelmi botránya, valamint a korábbi Schmitt-ügy is megmutatta, hogy a kormány érdekeit kiszolgáló személyek nem tölthetik be a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnöki tisztséget. A szombaton lemondott államfő ügye több tanulsággal is szolgál.

Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a héten, hogy e konkrét ügy feltárása mellett az elnöki kegyelem miniszteri előkészítése és ellenjegyzési gyakorlata is felülvizsgálásra kerüljön. Meg kell vizsgálni Orbán Viktor miniszterelnök felelősségét is, hiszen ő helyezte pozíciójába mind Varga Juditot, mind Novák Katalint. Az alkotmánymódosítás pedig nem elegendő, a gyermekvédelmi rendszer egésze felülvizsgálatra szorul.

Az elmúlt hét eseményei megmutatták: közös fellépéssel Orbán Viktor meghátrálásra kényszeríthető. Az MSZP ezért kezdeményezte elsőként, és továbbra is szorgalmazza az ellenzéki pártok közös listán indulását a június 9-i önkormányzati és EP-választásokon. Az aláírásgyűjtő kampányt, melyet a közös listáért indítottunk, kiegészítjük a köztársasági elnök közvetlen megválasztásának támogatásával, melyhez online is lehet csatlakozni a https://mszp.hu/kozvetlenelnokvalasztast oldalon.
Az MSZP az Alaptörvény-módosítás kezdeményezése mellett szorgalmazza, hogy a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról, melyet 1989 óta javaslunk, egyeztessenek az ellenzéki pártok.

A PÁRBESZÉD ELLENZÉKI ELNÖKJELÖLTET SZORGALMAZ
Egyeztetésre hívja a „köztársaságpárti” ellenzéki pártok vezetőit a Párbeszéd-Zöldek, hogy közösen egyeztessenek a köztársaságielnök-jelölt lehetséges személyéről – közölte az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi online sajtótájékoztatóján. Barabás Richárd elmondta, hogy pártjának vannak személyi javaslatai, de azt tartják a legfontosabbnak, hogy közös kiállással „erőt és utat” mutassanak „a morális válságba süllyedt országnak”. Szerinte a „köztársaságpárti ellenzék” feladata megmutatni, hogy létezik „a romlott rendszernek” alternatívája, létezik „olyan politikai út, amely az igazságra, a szolidaritásra és az egymás iránti odafigyelésre épül”.

A kialakult helyzetben történelminek nevezte az ellenzéki pártok felelősségét.

Novák Katalin államfő szombati lemondását és Varga Judit fideszes képviselő, volt igazságügyi miniszter politikától való visszalépését úgy értékelte, hogy az „az első lépés egy megtisztulás felé vezető úton”. Közölte, hogy a pártja már korábban is lemondására szólította fel Novák Katalint, és örömmel veszik, hogy ez megtörtént. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök nem bújhat korábbi szövetségesei szoknyája mögé.

Azt mondta, a Párbeszéd továbbra is támogatja a közvetlen köztársaságielnök-választást, mert fontos lenne, hogy „az intézmény visszakapja a hitelességét”.

Nyitókép: Novák Katalin jelenti be lemondását a Sándor-palotában (MTI/Sándor-palota)