2024. május 11., szombat

Lemondott Novák Katalin

Novák Katalin ma bejelentette lemondását, miután hatalmas közfelháborodást váltott ki azzal a döntésével, amellyel kegyelmet adott egy pedofilügyben érintett személynek.

Az új államfőt az Országgyűlésnek az elnöki megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztania.

A magyar köztársasági elnök nyilatkozatot adott ki, amelyben leírta, hogy „Azért vállaltam ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, a hazánkat, és mert hiszek Önökben. Hiszem, hogy egy békés, szeretettel teli, egymásra odafigyelő nemzet a miénk. Hiszek a csendes többségben, a minden nap keményen dolgozó emberekben, a becsületben, az egyenes tartásban és a szeretet erejében. Ezeket az értékeket nagyszüleinktől, szüleinktől kaptuk, és gyerekeinknek, unokáinknak szeretnénk továbbadni.”

Szavai szerint az általa meghozott kegyelmi döntés „sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak.”

– A kegyelmezési jogkör mind közül talán a legérzékenyebb. Mert egy ember életéről kell dönteni a kegyelmi kérvény és a rendelkezésre álló információk alapján. Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor és így van ez ma is – áll a nyilatkozatban.

 

 

Nyitókép: MTI