Max Verstappen hibátlan hétvégét zárt Austinban: a sprint és az időmérők után a főfutamot is megnyerte. A McLaren pilótája, Lando Norris a hajrában utasította maga mögé Charles Leclerc-t, így másodikként zárt, míg a Ferrari versenyzője a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Az Amerikai Nagydíj hétvégéjét egyértelműen Max Verstappen uralta: a holland pilóta a sprintet és mindkét időmérőt is megnyerte, így a főversenyen a legjobb rajthelyről indulva újabb fölényes győzelmet aratott. Mellőle Lando Norris várta a rajtot, mögötte Charles Leclerc következett, aki a Ferrarival bevállalta a lágy gumikat a startnál. A negyedik kockából George Russell indult, őt Lewis Hamilton, a bajnoki éllovas Oscar Piastri, majd Andrea Kimi Antonelli és Oliver Bearman követte. A legjobb tízbe Carlos Sainz (Williams) és Fernando Alonso (Aston Martin) fért még be. A rajtot Verstappen magabiztosan hozta, miközben Leclerc kihasználta gumielőnyét, és megelőzte Norrist. Russell viszont hátrányba került, Hamilton és Piastri is átugrotta. Az élen Verstappen gyorsan építette előnyét, Leclerc viszont egy ideig magabiztosan tartotta a második helyet.
A hetedik körben Sainz és Antonelli csatájából baleset lett: a spanyol kiforgatta az olaszt, aki a mezőny végére esett vissza, Sainz pedig kiesett. A pályára virtuális biztonsági autó került, de az élmezőny sorrendje változatlan maradt. Norris a tizedik kör után ismét közel került Leclerc-hez, majd a 21. körben, hosszas támadások után átvette tőle a második pozíciót. Hamilton is próbálkozott, ám a Ferrari pilótája ellene is megvédte helyét, majd kiállt a bokszba új abroncsokért. Verstappen eközben már tizenegy másodperces előnyt ért el.
Leclerc a kerékcsere után lendületbe jött, több előzést is bemutatott, és hamar visszazárkózott a dobogós helyekért folyó harcba. Norris a kerékcsere után Leclerc mögé tért vissza, és bár lágy gumijain próbálkozott az előzéssel, a Ferrari pilótája magabiztosan védte a pozícióját. A McLaren versenyzője ekkor a rádión jelezte is, hogy az abroncsai elkoptak, így egy ideig tempót vesztett, Leclerc pedig növelte előnyét.
Verstappen eközben az élen nyugodtan kontrollálta a futamot, hat-hét másodperces fórját biztosan tartva. Miután azonban Norris visszahűtötte a gumijait, új lendületet kapott: a 49. körben ismét DRS-távolságon belül került, majd az 52. körben sikeresen végrehajtotta a manővert, és megszerezte a második pozíciót. Verstappen a saját tempóját kényelmesen tartva elsőként ért célba, Norris bejött másodiknak, Leclerc harmadikként zárt. Hamilton negyedik lett, Piastri ötödik, Russell a hatodik, míg a pontszerzők sorát Cunoda, Hülkenberg, Bearman és Alonso egészítette ki.
A világbajnoki pontvadászat rögtön folytatódik: a mezőny a hétvégén Mexikóvárosban áll rajthoz.
Végeredmény: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:34:00,161 óra, 2. Lando Norris (brit, McLaren) +7,959 másodperc hátrány, 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) +15,373, 4. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) +28,536, 5. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) +29,678, 6. George Russell (brit, Mercedes) +33,456, 7. Cunoda Juki (japán, Red Bull) +52,714, 8. Nico Hülkenberg (német, Sauber) +57,249, 9. Oliver Bearman (brit, Haas) +1:04,722 perc h., 10. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) +1:10,001 stb. Az állás, pilóták: Piastri 346, Norris 332, Verstappen 306, Russell 252, Leclerc 192 pont stb. Konstruktőrök: McLaren 678, Mercedes 341, Ferrari 334 pont stb.

Nyitókép: Verstappen tökéletes hétvégét produkált Austinban (Fotó: Beta/AP)