A Bajnokok Ligája harmadik fordulójának kétségkívül legnagyobb a rangadója a holnapi Real Madrid–Juventus találkozó lesz. Nyolc évvel ezelőtt ez a két csapat vívta a sorozat döntőjét, s mint ismert, akkor a királyi gárda könnyed győzelmet aratott. Azóta persze alaposan kicserélődtek a játékoskeretek. Legutóbb a nyári klubvilágbajnokságon találkoztak a felek, az már jóval kiegyenlítettebb összecsapás volt, amelyet végül Gonzalo García találatával nyertek meg a madridiak, akik hazai pályán ezúttal is esélyesnek számítanak.
A mai mérkőzések között is akadnak jól csengő párosítások, mindenképp figyelemre méltó az Arsenal–Atlético Madrid párharc. Már csak azért is, mert az Opta szuperszámítógépe szerint az Ágyúsok a kimondott esélyesek a végső sikerre az idei kiírásban, a Matracosok viszont a spanyol bajnokságban egyre jobb formába kerülnek, s lassan beérni látszanak Diego Simeone igazolásai.
A címvédő PSG Leverkusenbe utazik. Két évvel ezelőtt sokkal nehezebb dolguk lett volna a Szenteknek, de a Bundesliga ezüstérmesét most sem szabad leírni, főleg hazai pályán. A franciák dolgát nehezíti, hogy sérülés miatt nem számíthatnak João Nevesre és a friss aranylabdás Ousmane Dembélére sem.
A szerdai nap nagy kérdése, hogy a Liverpool ki tud-e kecmeregni az egyre mélyülő gödörből. A Manchester Unitedtől hazai pályán elszenvedett vereséget követően Szoboszlai Dominiknek és társainak ezúttal Frankfurtban kellene javítaniuk az összképen. A küldetésük, ha nem is lehetetlen, cseppet sem ígérkezik könnyűnek. Érdekességnek számít, hogy a kudarcok ellenére az Optánál az Arsenal után a Liverpool áll a második helyen a Bajnokok Ligája-győzelemre esélyes klubok rangsorában, a címvédő PSG pedig csak a harmadik. A franciákat a Manchester City és Bayern München, valamint a két spanyol gigász a Barcelona és a Real Madrid követi. Persze az előző kiírásokból tudjuk, hogy a számítógép esélylatolgatásai nem jelentenek garanciát semmire sem.
Mérkőzések, ma: Barcelona–Olimpiakosz, Kajrat–Pafosz, Arsenal–Atlético, København–Borussia Dortmund, Leverkusen–PSG, Newcastle–Benfica, PSV–Napoli, Royale Union–Inter, Villarreal–Manchester City. Holnap: Athletic Bilbao–Qarabağ, Galatasaray–Bodø/Glimt, Atalanta–Slavia Praha, Bayern München–Club Brugge, Chelsea–Ajax, Frankfurt–Liverpool, Monaco–Tottenham, Real Madrid–Juventus, Sporting–Marseille.

Nyitókép: A Juventus ma visszavághat a klub-vb-n elszenvedett vereségért (is) (Fotó: Beta/AP)