2025. június 16., hétfő

Nőtt a magyar óvodákba beíratott gyerekek száma

Potápi: Határozottan pozitív tendenciák láthatók a Felvidéken

Határozottan pozitív tendenciák láthatók a Felvidéken az óvodaprogramnak köszönhetően, nőtt a magyar óvodákba beíratott gyermekek száma – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében megépült új református óvoda átadásán pénteken.

A nemzetpolitikai államtitkár az ünnepélyes megnyitón elmondta: az óvodaprogram megindításának az volt az alapvető célja, hogy minden magyar gyermeket magyar óvodába lehessen beíratni, bárhol is éljen a Kárpát-medencében. Kiemelte, hogy mára már határozottan pozitív tendenciák láthatók, alapvetően e programnak köszönhetően a Felvidéken az elmúlt időszakban nőtt a magyar óvodákba beíratott gyermekek száma, és sehol sem csökkent, egyes helyeken pedig emelkedett a magyar iskolákba beíratott gyermekeké is.

Rámutatott: ki kell mondani, hogy az asszimiláció jelensége a Felvidéken a szórványon kívül a tömbmagyar területeken is jelen van, az óvodaprogrammal pedig ezt a folyamatot lehet megállítani. „Azok a gyerekek, akiket magyar óvodába íratnak be, nagy valószínűséggel magyar iskolát is választanak, ez pedig az identitásmegőrzés szempontjából kiemelkedő jelentőségű” – szögezte le Potápi Árpád János.

A mintegy 400 millió forintos beruházásból megvalósult dunaszerdahelyi óvoda, amely a Hajnalcsillag nevet viseli, 60 gyermek befogadására alkalmas. Az intézményt a Szlovákiai Református Keresztény Egyház és a Dunaszerdahelyi Református Egyházközség működteti majd.

A Kárpát-medencében az óvodafejlesztési program keretén belül eddig 770 intézmény fejlesztésére, megújítására, illetve 153 új létesítmény megépítésére került sor. A Felvidéken a program keretében 30 új óvoda és bölcsőde épült vagy épül, illetve 172-t újítottak fel közel 13 milliárd forintnyi beruházásból.

A nemzetpolitikai államtitkár ezzel összefüggésben rávilágított: a program keretében felújított, illetve megépített intézmények száma még nem végleges, a Kárpát-medence tekintetében várhatóan megközelíti majd az ezret.

„Büszkék lehetünk arra, hogy az elmúlt 5-6 évben ilyen eredményeink vannak” – jelentette ki Potápi Árpád János.

Magyar ember Magyar Szót érdemel
                                                                                                                                                                                                                                
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx
500 Internal Server Error

500 Internal Server Error


nginx