2024. május 12., vasárnap

Rekordlátogatószám a Szegedi Ifjúsági Napokon

Jason Derulo koncertjére voltak a legtöbben kíváncsiak

A koronavírus-járvány miatti kihagyás, valamint a tavalyi, csak magyarországi előadókat felvonultató fesztivál után az idén érezhetően nagyobb volt az érdeklődés a SZIN iránt. Az összes négynapos bérlet már a nyitónap előtt, a szombati napijegyek pedig már pénteken elfogytak, tehát az idén is volt telt házas nap a Szegedi Ifjúsági Napokon. A Tisza-parti fesztivál egyedi hangulata, a nemzetközi sztárok sora és a hazai zenei élvonal legjobb koncertjei a járvány előtti hangulatot idézték Szegeden, sőt a látogatószám meg is döntötte a korábbi, 2019-es rekordot.

A most augusztus 23-a és 26-a között megtartott SZIN olyan nemzetközileg ismert világsztárokat is elhozott Szegedre, mint Jason Derulo, Rag'n'Bone Man, Tom Grennan vagy Alle Farben.

Fotó: Ótos Annabella

Fotó: Ótos Annabella

A szervezők az elővételes eladásokra és érdeklődésre reagálva változtatásokat hoztak a fesztiválra való beléptetésekre vonatkozóan. A bejáratot és a kijáratot szétválasztották, az új belépőponton a tavalyihoz képest több sorban, tempósabban folyt a beléptetés. A megvásárolt jegyeket már jóval korábban be lehetett váltani karszalagra több helyszínen, ezáltal is csökkentve a tömeget és a sorokat. Ezek az intézkedések hatásosak voltak, hiszen a szombati telt házas napon sem kellett pár percnél tovább várni, a több tízezer ember úgy közlekedett mint kés a vajban.

Fotó: Ótos Annabella

Fotó: Ótos Annabella

Színesebb lett a fesztivál gasztronómiai kínálata is és a szolgáltatások sorával is követték a szervezők a nagyobb keresletet.

Fotó: Ótos Annabella

Fotó: Ótos Annabella

További újdonság volt az idén a SZIN mobilapp, a letisztult és átgondolt felhasználói felület a kezdő és veterán fesztiválozóknak is tudott hasznos információkkal szolgálni. Hogy csak néhányat emeljek ki közülük: át lehetett tekinteni az összes előadót, a napi és színpadonkénti bontást, a fesztivál interaktív térképét, voltak infók a szegedi szállás- és közlekedési lehetőségekről... A legfontosabb funkció viszont az volt, hogy saját lineup-ot készíthettünk, aminek a segítségével könnyebben lehet tervezni és átlátni, hogy melyik időpontban és hol lesznek a kedvenc előadóink.

Fotó: Ótos Annabella

Fotó: Ótos Annabella

Az élet nem csak az esti koncertek idején zajlott, számos nappali aktivitás is várta a fesztiválozókat. Az idén is megrendezték a Civil Falut, ahol civil szervezetek mutatták be a tevékenykedéseiket különböző játékok és kvízek keretein belül. De voltak autós szimulátorok, tequball asztal, csocsó, sakk, különböző kézműves foglalkozások, tehát mindenki megtalálhatta a neki tetsző időtöltést. Az idén ismét visszatértek a medencék is, a nagy meleg elől menekülni vágyó fesztiválozók nagy örömére.

Fotó: Ótos Annabella

Fotó: Ótos Annabella

A fesztivál legnagyobb sztárfellépője egyértelműen Jason Derulo volt. Az amerikai énekes szombaton este lépett fel, és egy elképesztően professzionális produkcióval kápráztatta el a népes nézőközönséget. Egymást váltották az ismertebbnél ismertebb dalok, Derulo pedig az első perctől az utolsóig teljes erőbedobással énekelt és táncolt.

Fotó: Ótos Annabella

Fotó: Ótos Annabella

Tizenkét zenei helyszínen több mint 200 produkció volt megtekinthető a négy nap alatt, felvonult a magyar zenei élet színe-java. A változatos zenei stílusok között mindenki megtalálhatta a neki tetsző előadót. Hogy csak néhányat említsek, fellépett a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, a Russkaja, Majka, a Bohemian Betyars, a Belga, Tom Grennan, az Esti Kornél, Dorogi Péter, Alle Farben, a Vad Fruttik, Azahriah, a Fish!, az Elefánt… és még sokan mások.

Fotó: Ótos Annabella

Fotó: Ótos Annabella

Jövőre 55 éves SZIN, ennek örömére különleges akcióval kedveskedtek a fesztiválozóknak a szervezők az 55-ös szám jegyében: az első 555 darab jegy 25.555 forintért volt megvásárolható, valamint további 55 órán keresztül 29.555 forintért lehet még bérletet kapni a 2023-as, 55. születésnapját ünneplő SZIN-re. A dátum is megvan, augusztus 23. és augusztus 26. között tartják meg jövőre Magyarország kedvenc nyárzáró fesztiválját. Figyelembe véve azt, hogy kevesebb mint 5 perc alatt elfogyott az összes elővételes jegy, szinte borítékolható, hogy jövőre is az ideihez hasonlóan sikeres lesz a Szegedi Ifjúsági Napok.

Fotó: Ótos Annabella

Fotó: Ótos Annabella