2024. május 9., csütörtök

Az energetikai együttműködés és a svéd NATO-ratifikáció is napirenden volt

Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök tárgyalásán napirenden volt a két ország közötti energetikai együttműködés és a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjának ügye is –  mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető leszögezte, hogy Magyarország és Törökország között eddig is stratégiai partnerség volt, a felek pedig már korábban megállapodtak arról, hogy ezen együttműködés szintjét kiemelt stratégiai partnerséggé emelik.

Ennek megfelelően a török elnök ismét Budapestre látogat december 18-án, amikor megtartják a felső szintű stratégiai tanács ülését, amelynek során aláírják a megállapodást a kiemelt stratégiai partnerség megteremtésérő és a kölcsönös veszélyhelyzeti segítségnyújtásról.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy sajnos az elmúlt időszakban több olyan esemény is történt, amely aktuálissá és indokolttá teszi az ilyen típusú megállapodásokat.

– Törökország rendkívül fontos, sőt nélkülözhetetlen szerepet játszik Magyarország energiaellátásának biztonságában, hiszen a Magyarországra irányuló földgázszállítások egy jelentős része Törökországon, a Török Áramlat gázvezetéken keresztül érkezik – mutatott rá.

A miniszter végül beszámolt arról is, hogy szóba került Svédország NATO-tagságának ratifikációja is, és emlékeztetett rá, hogy a magyar és a török parlament is nyári szünetet tart, így majd ősszel válhat újra aktuálissá a napirendre vétel kérdése.

– Abban maradtunk, hogy folyamatos egyeztetésben és kapcsolatban maradunk, tájékoztatjuk egymást a nemzeti parlamenti eljárások állásáról, illetve folyamatairól – mondta.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien