2024. május 9., csütörtök

Szijjártó Péter: Az ukrajnai földgáztranzit kiesése esetén Szerbia biztosítani tudja a szállítási útvonalat

Szerbia biztosítani fogja a szállítási útvonalat, amennyiben Ukrajna felmondja az Oroszországból érkező földgáz tranzitjára vonatkozó korábbi megállapodást, közölte vasárnap Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy az atlétikai világbajnokság és a nemzeti ünnep napján diplomáciai csúcsüzem van Budapesten, ahova több ország vezetője is munkalátogatásra érkezett.

Orbán Viktor kormányfő eddig Türkmenisztán, Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, valamint a bosznia-hercegovinai államelnökség képviselőjével folytatott kétoldalú tárgyalásokat. Az elkövetkező órákban pedig az azeri, a kirgiz és a török államfő érkezik a Karmelita kolostorba – tudatta.

Majd leszögezte, hogy a szoros együttműködés a közép-ázsiai és a nyugat-balkáni országokkal nagyban hozzájárul Magyarország biztonságához több szempontból is.

– És erre a biztonságra most nagyon nagy szükség van, amikor válságok nehezítik az európai országok mindennapjait, biztonsági és energiaellátási válságról is sajnos szó van. Azonban a közép-ázsiai és a nyugat-balkáni országokkal való szoros együttműködés segít minket abban, hogy ezen válságok következményeit le tudjuk győzni – mutatott rá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az Oroszországgal folytatott korrekt földgázszállítási együttműködés segít hazánk energiabiztonságának garantálásában. Rámutatott, hogy ez a földgáz jórészt Szerbián keresztül érkezik már ma is Magyarországra, s az utóbbi napokban azt lehetett hallani, hogy Ukrajna fel kívánja mondani a korábban Oroszországgal megkötött tranzitmegállapodást.

– Szerbia elnöke világossá tette, hogy amennyiben Magyarország növelni kívánja a Szerbián keresztüli földgázszállításokat, akkor Szerbia a szükséges szállítási kapacitásokat biztosítani tudja – mondta.

– Ismételten bebizonyosodott, hogy korábban a Török Áramlat vezeték megépítésének ötlete, és aztán ennek végrehajtása stratégiai fontosságú döntés volt – fogalmazott.

A miniszter fontosnak nevezte a minél több forrás bevonását is, mivel annál biztonságosabb a helyzet. Kiemelte: ebből a szempontból fontos a politikai akarat Türkmenisztán részéről, hogy Magyarország is cél- és tranzitállama legyen az onnan esetlegesen Európába meginduló földgázszállításnak.

– A politikai megegyezés megköttetett, így most a vállalatokon a sor, hogy a kereskedelmi tárgyalásokat lefolytassák – közölte.

Végül azt is üdvözölte, hogy szeptemberben megkezdheti a működését a magyar-szerb közös regionális földgázkereskedő vállalat, ami tovább erősíti a térség energiabiztonságát.

Nyitókép: MTI