2024. május 12., vasárnap

Szigorúan védett madarak tetemeire bukkantak a Temes partján

A Temes folyó partján, a szárcsai (Sutjeska) halastó közelében hatvannégy vadon élő madár tetemére bukkantak – írja a 021.rs hírportál.

A Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület tagjai az esetről vasárnap a polgárok bejelentései alapján szereztek tudomást. A szóban forgó területen harmincnégy egerészölyv, huszonegy nagy kócsag tetemét találták meg, amelyek szigorúan védett fajoknak számítanak. Mellettük további hét szürke gém és két nagy kárókatona tetemére bukkantak, amelyek szintén védett fajok.

Milan Ružić, a nevezett egyesület igazgatója elmondta, hogy a területen talált nyomokból ítélve nagy valószínűséggel a madarakat lelőtték.

– A környéken sörétes vadászpuskákhoz használatos töltényeket találtunk, valamint az elpusztult állatok tetemein fellelhető sebekből ítélve megalapozott a gyanú, hogy a madarakat lelőtték – mondta Ružić.

Hozzátette, hogy a Temes túlpartján volt a nagy kárókatonák éjszakázó helye, akik valószínűleg a környező halastavakat is meglátogatták, ez is lehetett az oka a madarak lelövésének.

– A védett madarak ilyen nagy számú lelövésével órisái ökológiai kárt okoztak az ország és az egész régió biodiverzitására. A Szárcsa közelében lelőtt madarak telelésen tartózkodtak Szerbiában és a kontinens bármely pontjáról érkezhettek. Szerbia több nemzetközi egyezményt is aláírt a különféle madárfajok védelmére vonatkozóan, így az ehhez hasonló esetek valójában a nemzetközi jog megsértését is jelentik – mondta Slobodan Knežević, a Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület tagja.

A szervezet sürgősen kérelmezi a tartományi környezetvédelmi felügyelőséget, a rendőrséget, valamint az ügyészséget is, hogy vizsgálják át a terepet, gyűjtsék össze a tetemeket és adják át azokat az illetékes állategészségügyi intézetnek a madarak elpusztulásának okának kivizsgálása céljából.