2024. május 10., péntek

Elhagyja Szerbiát a C&A, milliós értékű csalással vádolják

– Ismeretlen tettesek vámcsalásainak célpontjai lettünk – nyilatkozta az üzletlánc. Hozzátették, kivonulnak Szerbiából, mivel olyan évek óta folyó visszaéléseket tártak fel, amelyeket többek között egyik üzleti parterükhöz kötnek.

Közleményben tudatták, hogy 2014 és 2021 között 300 olyan bűncselekményt hajtottak végre, amelynél visszaéltek a C&A logójával és vámjogi státuszának előnyeivel. Több hónapos vizsgálat után, annak ellenére, hogy a bizonyítékok azt erősítik, a szerbiai C&A-hoz nem köthetők a bűncselekmények, a Szerb Köztársaság Vámhatósága mégis arra az álláspontra jutott, hogy őket teszik felelőssé.

A vámhivatal szerint meg nem fizetett importvámok alapján okoztak kárt az állami költségvetésnek. A szerbiai C&A-val szembeni büntetés akkora, hogy a vezetőség kénytelen volt szerdán fizetésképtelenséget jelenteni. Az Euronews információi szerint ez a döntés 14 szerbiai üzletre és mintegy 135 alkalmazottra vonatkozik. A Szerbiai Vámhatóság azt nyilatkozta, nincs tudomásunk arról, hogy munkatársaik közül bárki is részt vett volna a visszaélésekben, de ez is folyamatban lévő vizsgálat tárgya lesz.

Egy másik nagy divatlánc, az Orsay is kivonul a szerbiai piacról, milliós adóssága miatt ugyanis csődeljárást kénytelen indítani. 

Az Orsay tíz éven át volt jelen az országban, de július elsején lehúzta a redőnyt abban a 13 üzletben, amellyel képviselte a márkát Szerbiában  – írja a Telegraf Biznis. 

A jól ismert márka néhány napon belül bezárja valamennyi üzlethelyiségére lakat kerül Európa-szerte.