2026. október 13., kedd

Húsz év a temerini apagyilkosnak

A korábbi 17 éves börtönbüntetést húsz évre emelték

Az újvidéki Fellebbviteli Bíróság megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, amellyel a 37 éves temerini Német Gregort 17 év börtönbüntetésre ítélték 76 éves édesapja, Német Mihály meggyilkolása miatt – értesült a Dnevnik napilap.

A bíróság részben helyt adott az újvidéki Felső Ügyészség fellebbezésének, és módosította a Felső Bíróság idén március 13-án meghozott ítéletének büntetésre vonatkozó részét. A Fellebbviteli Bíróság a vádlottat minősített emberölés miatt 20 év szabadságvesztésre ítélte. Az ügyészség fellebbezésének további részét, valamint a vádlott védőjének fellebbezését megalapozatlannak találta és elutasította. Az elsőfokú ítélet többi rendelkezését helybenhagyta.

A bíróság kötelező biztonsági intézkedésként elrendelte a bűncselekmény elkövetéséhez használt balta elkobzását is. Az eszközt véglegesen lefoglalták, és a jogerős ítéletet követően a hatályos jogszabályoknak megfelelően megsemmisítik.

Az ítélet indoklásakor Sanja Berak bírónő elmondta, hogy a bírói tanács egyhangú döntést hozott. A büntetés kiszabásánál figyelembe vették azt is, hogy a vádlott az eljárás során sem együttérzést, sem megbánást nem tanúsított az áldozattal kapcsolatban. A férfi a törvény által biztosított jogával élve megtagadta a vallomástételt.
Német Gregort azzal vádolták, hogy 2023. december 25-éről 26-ára virradó éjszaka a családi házban baltával megölte 76 éves édesapját. Az ügyben március 13-án született elsőfokú ítélet, amely 17 év börtönbüntetést szabott ki rá.

A vádirat szerint Német Gregor alkohol hatása alatt követte el a bűncselekményt. Bár az alkoholfogyasztás jelentősen csökkentette azt a képességét, hogy felismerje tettének jelentőségét és irányítsa cselekedeteit, tisztában volt azzal, mit tesz, és szándékosan oltotta ki korábban is bántalmazott édesapja életét. A vádiratban az is szerepel, hogy a férfi korábban agresszívan viselkedett apjával szemben, amikor az nem adott neki pénzt alkohol vásárlására.

A gyilkosság éjszakáján is azért támadt rá, mert édesapja nem adott neki pénzt pálinkára. A szobában, az ágyon fekvő idős férfit többször fejbe ütötte a balta tompa részével.

A bántalmazás következtében az áldozat súlyos fejsérüléseket szenvedett, több helyen eltört a koponyaboltozata és a koponyaalapja, valamint súlyosan károsodott az agya. Sérüléseibe belehalt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay