2026. szeptember 3., csütörtök

Jogerősen elítélték Szabadka polgármesterét becsületsértés ügyében

A Szabadkai Felsőbb Bíróság jogerősre emelte az Alapfokú Bíróság ítéletét, amely alapján Stevan Bakićot, Szabadka polgármesterét 150 000 dináros pénzbírságra ítélték az Aleksandar Čučković, a Szabadkai Közgazdasági Kar dékánja sérelmére elkövetett folytatólagos becsületsértés miatt.

A Felsőbb Bíróság augusztus 27-én megalapozatlanként elutasította Bakić védőjének fellebbezését, és helybenhagyta az Alapfokú Bíróság május 28-án meghozott elsőfokú ítéletét. Az ügy Bakić 2024. december 30-án, illetve 2025. január 3-án megtartott sajtótájékoztatókon tett kijelentéseire vonatkozott, amelyeket televíziók is közvetítettek. Az ítélet szerint a polgármester Čučkovićot „bitangnak” nevezte, és azt mondta, hogy Čučković, valamint a Szabadkai Építőmérnöki Kar dékánja „nagy léptekkel haladnak afelé, hogy a bitangok státuszából gazemberek státuszába kerüljenek”. A Felsőbb Bíróság nem fogadta el a védelem azon érvelését sem, hogy szakértői vizsgálattal kellett volna megállapítani, okoztak-e a kijelentések pszichés zavarokat Čučkovićnál, mivel ilyen következmény nem szükséges a becsületsértés bűncselekményének megállapításához.

Az ítélet szerint a politikai beszéd valóban a jog által biztosított legmagasabb szintű védelemben részesül, a „bitang” és „gazember” kifejezések használata azonban nem tekinthető a politikai küzdelem, értékítélet megfogalmazása vagy jogos érdek védelme részének. A bíróság szerint a kifejezéseket azzal a szándékkal használták, hogy Čučkovićot megsértsék és lealacsonyítsák, ez pedig túllépte a politikai véleménynyilvánítás határát.

Az ügyvéd úgy értékelte, hogy a Felsőbb Bíróság döntése egyértelmű határt húz a politikai tevékenység és a személyiségi jogok védelme között. Bakić és ügyvédje a Magločistač megkeresésére a cikk megjelenéséig nem reagált.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: subotica.gov.rs