Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint van esély az ukrajnai háború lezárását célzó megállapodásra, noha Kijev a békefolyamat új lendületére számít. A kijelentések azután hangzottak el, hogy az elmúlt időszakban mindkét fél fokozta a nagy hatótávolságú légicsapásokat, és a tengeri hadműveletek is intenzívebbé váltak.
Putyin csütörtökön a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén azt mondta, több ország, köztük az Egyesült Államok és Kína is kész támogatni egy békemegállapodást. Hozzátette ugyanakkor, hogy a konfliktust végső soron Oroszországnak és Ukrajnának kell rendeznie. Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter Kijevben szintén a diplomáciai erőfeszítések élénkülését jelezte. Szerinte a következő időszakban új dinamika várható a béketörekvésekben, és ismét aktív politikai és diplomáciai egyeztetések kezdődhetnek a világ számos fővárosában. Arra a kérdésre, hogy mire alapozza várakozását, nem adott részletes magyarázatot, csupán azt mondta az újságíróknak: kövessék a híreket.
Putyin ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az utóbbi ukrán támadások nehezítik a tárgyalások folytatását. Az orosz elnök az ukrán dróntámadásokat, valamint az orosz légtérben közlekedő polgári repülőgépeket fenyegető állítólagos veszélyeket állami terrorcselekményeknek nevezte, és úgy vélte, ezek rontják a kétoldalú béketárgyalások kilátásait. Kijev közben azt állítja, hogy kizárólag katonai célpontokat támad, és nem fenyegeti a polgári repülést. Ukrajna tegnap mégis arra kérte a nemzetközi polgári repülési szervezeteket, hogy tagjai ne használják az orosz légteret.
A két ország legutóbb februárban tárgyalt egymással amerikai közvetítéssel. Azóta mindkét fél fokozta a mélyen a határok mögött fekvő területeket célzó légitámadásokat, s közben a tengeri összecsapások is jelentősen erősödtek. A kikötők és a kereskedelmi hajózás elleni támadások a gabonapiacokra is hatással vannak.
Nyitókép: Pixabay.com



