A korrupció és a pénzügyi bűnözés elleni fellépés részeként a belügyminisztérium munkatársai három személyt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy gazdasági bűncselekmények révén több mint 20,9 millió dinár jogtalan haszonra tettek szert.
A közlemény szerint az 55 éves, aranđelovaci D. O.-t, a belgrádi Eko remont vállalat felelős személyét, valamint az 53 éves, bosznia-hercegovinai állampolgárságú M. M.-et gazdasági tevékenység során elkövetett csalással gyanúsítják társtettesként. A 40 éves belgrádi S. Ć.-t ugyanebben a bűncselekményben való segítségnyújtással gyanúsítják.
A gyanú szerint D. O. és M. M. 2025 januárja és májusa között több szerbiai vállalat felelős személyeit tévesztette meg azzal, hogy rávettčk őket, szállítsanak árut az Eko remontnak összesen 20.683.756 dinár értékben , noha tudták, hogy a vállalatnak nincs bevétele, és nem lesz képes kifizetni az átvett árut.
A nyomozás eddigi adatai alapján az áru egy részét feketén értékesítették, a pénzt pedig megtartották maguknak. Egy másik részét a vállalat vevőinek adták tovább, a befolyt összeg egy részét új beszállítók előlegének kifizetésére fordították, míg a fennmaradó összeget D. O. felvette a cég számlájáról. Ezzel több szerbiai vállalatnak okoztak kárt, miközben jogtalan anyagi haszonra tettek szert.
S. Ć.-t azzal gyanúsítják, hogy az Eko remont képviselőjének adta ki magát, és így egy čačaki vállalatot 1.619.232 dinár értékű áru leszállítására vett rá azzal az ígérettel, hogy a teljes összeget kifizetik.
A gyanú szerint az áru egy részét ebben az esetben is feketén értékesítették, miközben a pénzt megtartották, amivel a csácsaki vállalatnak 1.220.232 dinár kárt okoztak.
A hatóságok szerint az érintettek összesen 20.933.756 dinár jogtalan haszonra tettek szert, ugyanekkora kárt okozva szerbiai vállalatoknak.
A gyanúsítottakat legfeljebb 48 órás őrizetbe helyezték, ezt követően bűnvádi feljelentéssel az illetékes ügyészség elé állítják őket.
A belügyminisztérium bűnügyi rendőrségének korrupcióellenes osztálya közölte, hogy tovább folytatják a korrupció visszaszorítását célzó intézkedéseket Szerbia területén.



