2026. február 6., péntek

Újvidéki felügyelők 80 kilogramm marihuánát foglaltak le Belgrádban

Az újvidéki bűnügyi rendőrség felügyelői Belgrád területén egy gépjármű átvizsgálása során 80 kilogramm marihuánát foglaltak le – közölte a rendőrség.

Az újvidéki bűnügyi rendőrség munkatársai a Bűnügyi Rendőrség Igazgatóságával, valamint a belgrádi Felsőfokú Ügyészséggel együttműködve őrizetbe vették a 2003-as születésű B. P.-t, az 1994-es születésű N. M.-et és az 1998-as születésű S. B.-t Belgrád környékéről, valamint a Ljubovijából származó, 1999-es születésű S. S.-t. A gyanú szerint illegális kábítószer-előállításban és -forgalmazásban vettek részt.

Az autó átkutatása során a felügyelők a marihuána mellett kisebb mennyiségű kokaint, valamint olyan készpénzt is találtak, amelyről feltételezik, hogy kábítószer-értékesítésből származik.

A gyanúsítottakat 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, majd bűnvádi feljelentés mellett a belgrádi Felsőfokú Ügyészség elé állítják őket.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A hatóságok a marihuána mellett kisebb mennyiségű kokaint, valamint készpénzt is lefoglaltak (Fotó: MUP Srbije)