A belgrádi Felsőbíróság megerősítette, hogy Tomislav Momirović és Goran Vesić volt miniszterek számára további három hónappal meghosszabbították a házi őrizetet. A két politikus annak a 13 vádlottból álló csoportnak a tagja, akiket azzal vádolnak, hogy az Újvidék–Szabadka–Kelebia gyorsvasút építése során 115 millió dolláros kárt okoztak az állami költségvetésnek.
A bírósági döntés értelmében összesen kilenc vádlott, köztük a két volt miniszter, valamint Anita Dimoski volt építésügyi miniszterhelyettes és Nebojša Šurlan, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra egykori igazgatója, elektronikus nyomkövetés mellett házi őrizetben marad.
Mellettük további két vádlott, akik eddig nem voltak házi őrizetben, továbbra sem léphet kapcsolatba azokkal a tanúkkal, akik még nem tettek vallomást a bíróság előtt.
A vádiratban szereplő másik két személy esetében viszont a bíróság feloldotta a tanúkkal való érintkezés tilalmát.
A döntés ellen fellebbezést lehet benyújtani. Az ügyben a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség utasítására augusztus 1-jén hajtották végre a letartóztatásokat.
Nyitókép: A két volt miniszter mellett további hét vádlott is házi őrizetben marad (Fotó: pixabay.com/Illusztráció)


