2024. május 9., csütörtök

Kihallgatják Danka gyilkosságával gyanúsított férfiakat

A legutóbbi információk szerint ma délután, a zaječari Főügyészségen hallgatják ki Danka Ilić, a kétéves kislány gyilkosságával gyanúsított két férfit, tudósít az N1, akik azt is hozzátették, hogy ezt követően a nyilvánosságot is értesítik a részletekről.
A média információi szerint az egyik gyanúsított testvérét is őrizetbe vették.
A kislány holttestének keresése még mindig zajlik. A legintenzívebben a Banjsko Poljéból Bor irányába tartó út jobb oldalát vizsgálják át. Munkagépek, a rendőrség és a tűzoltóság is a helyszínen van, a forgalom irányított, és azokra a helyekre, ahol a kutatás zajlik, tilos belépni. A keresésben kutyás rendőrök és tűzoltók is részt vesznek, akik már többször átkutatták a helyszínt.
A Belügyminisztérium médiával való együttműködéséért felelős irodája a 021.rs hírportál riporterének elmondta, a keresés egy központi helyen, a szemétlerakó közelében végzik, ahová korábban az egyik gyanúsítottat is elvezette a hatóságokat, azonban úgy vélik, nem igazán bízhatnak a nyilatkozatában.
 

Nyitókép: 021.rs felvétele