A Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjai és tanárai hétfőn visszatértek az iskola épületébe, miután befejeződtek a kupolán végzett javítási munkálatok, és teljesültek az épület biztonságos használatához szükséges feltételek. A tanítás a korábban bejelentett október 15-ei határidő előtt újraindulhatott.
Žarko Mićin polgármester a tartományi és önkormányzati illetékesekkel, valamint az iskola vezetőségével együtt tett látogatást a tanintézményben. A visszatérés napján a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók, valamint az elsősök is megismerkedhettek az iskolaépülettel, amelyben huzamosabb ideje nem folyt tanítás. A polgármester kiemelte, hogy a szülőkkel és az iskola igazgatójával folytatott első megbeszélések óta a diákok biztonsága és mielőbbi visszatérése volt a legfontosabb céljuk. Mint mondta, a szükséges munkálatokat a tervezettnél korábban befejezték, így a diákok ismét saját tantermeikben, tanáraikkal és társaikkal folytathatják a tanulást.
– Az építkezési felügyelőség határozatot hozott a díszterem használatára vonatkozó tilalom megszüntetéséről. A bírósági szakértői vizsgálat megállapította, hogy a fő kupola és az elvégzett munkálatok nem veszélyeztetik az épület biztonságát – közölte Mićin. Hozzátette, hogy a következő hat hónapban megelőző jelleggel továbbra is figyelemmel kísérik és mérik az épületen bekövetkező esetleges változásokat.
A polgármester köszönetet mondott Maja Gojkovićnak, a tartományi kormány elnökének a munkálatok finanszírozásáért. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat, a tartomány, a köztársaság és az iskola vezetőségének együttműködése kulcsszerepet játszott a probléma megoldásában.
Az elkövetkező időszakban a díszterem restaurálását, valamint a tantermek és a sportpálya rendezését is tervezik. A munkálatokat a Műemlékvédelmi Intézettel együttműködve végzik majd, figyelembe véve az épület kulturális-történelmi jelentőségét.
Nyitókép: A tanítás a korábban bejelentett október 15-ei határidő előtt újraindulhatott (Fotó: Grad Novi Sad)



