2024. május 9., csütörtök

Megszólalt az édesanya a mitrovicai csecsemőhalál ügyében

Január 12-én a mitrovicai kórház szülészetén közvetlenül a szülést követően, az édesanya elmondása szerint, egy egészséges terhességet követően, elhunyt egy csecsemő.

A šidi Marica Mihajlović megszólalt a nyilvánosság előtt az esetről, mint mondta január 11-én vették fel a szülészetre, másnap császármetszés elvégzésére készítették fel a pácienst, melynek az elvégzését a szülészorvos minden indoklás nélkül mégis elutasította.

Mihajlović elmondása szerint néhány óra elteltével a nővérek felfigyeltek arra, hogy a szülés nem megfelelően folyik le. A nővérek szintén császármetszés elvégzésére kérték meg az orvost, aki azt ismét elutasította.

A szülés lefolytatása közben a csecsemőnél légzésproblémák merültek fel, megállt a szíve, pulzus nélkül jött a világra.

Az anya beszámolója szerint, a babát sikerült újraéleszteni, reggel azonban azt közölték vele, hogy a csecsemő az éjszaka folyamán már elhunyt.

Marica Mihajlović elmondta, az egész folyamat során az orvos többször bántalmazóan viselkedett vele, ütéseket mért rá, amikor kérlelte, hogy tegyen meg mindent babája megmentése érdekében.

Danica Grujičić egészségügyi miniszter ma részvétét fejezte ki az édesanyának, majd kiemelte, hogy két héten belül várja a minisztérium belső és külső felügyelőségének a jelentését.

Nyitókép: pixabay.com