2024. május 10., péntek

Brutálisan megverte élettársát

Az ügyészség vádat emelt a 35 éves D. R. ellen, akit azzal terhelnek, hogy megverte élettársát, és életveszélyesen megfenyegette a nő testvérét.

A férfit családon belüli erőszak bűntettével és az érintettek biztonságának a veszélyeztetésével vádolják.

Az ügyészség szerint a gyanúsított augusztus 19-én az ibári főút melletti erdőben életveszélyes sérüléseket okozott élettársának. Az eset alkalmával jelen volt az áldozat testvére is, őt D. R. azzal fenyegetette meg, hogy megöli.

A vádemelés mellett az ügyészség kezdeményezte, hogy a jogerős ítélet kihirdetéséig hosszabbítsák meg a gyanúsított vizsgálati fogságát.