Robert Fico szlovák miniszterelnök a vasárnap este Bazin (Pezinok) közelében történt vonatbaleset miatt a szlovák vasúttársaság (ZSSK) teljes vezetésének menesztését kérte Jozef Ráz közlekedési minisztertől a pozsonyi kormány hétfői rendkívüli ülésén, amelyet az incidens miatt hívtak össze.
„Függetlenül attól, hogy ezek az embereknek van-e közvetlen felelősségük a szerencsétlenségben, ez rövid időn belül már a második ilyen baleset volt a személyszállításban, és itt egy olyan modern vasúti szakaszról van szó, ahol a biztonság a lehető legmagasabb szintű" – jelentette ki Robert Fico, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.
Vasárnap este a Pozsony megyei Bazin közelében ütközött össze két vonat, a Nyitrából Pozsony irányába közlekedő REX 1814-es jelzésű regionális gyors és az Ex 620-as jelzésű gyorsvonat, amikor az előbbi a bazini állomásról kifele gördülve hátulról a másik szerelvénybe rohant.
A több száz embert, többnyire fiatalokat és diákokat szállító vonatok balesetében hivatalos közlések szerint többtucatnyian sérültek meg. Kamil Sasko egészségügyi miniszter hétfői bejelentése szerint 79-en szorultak kórházi ellátásra, közülük 60-an könnyebb sérüléseket szenvedtek. A kórházi kezelésben részesült személyek közül hétfőn még 13-at kezeltek a pozsonyi egyetemi kórházban, kettejük sérülései súlyosnak minősülnek, de egyikük sincs életveszélyes állapotban – közölte a miniszter.
Bár az ütközés oka hivatalosan továbbra is vizsgálat tárgyát képezi, Ivan Bednarik, a ZSSK vezetője, a szlovák hírügynökség hétfői jelentése szerint megerősítette: a szerencsétlenségre az után következett be, hogy a regionális gyorsvonat vezetője a tilos jelzés ellenére arra a vágányra vezette a vonatot, amelyen a másik gyors közlekedett.
Az ügyben területileg illetékes pozsonyi kerületi rendőrség a közösségi médiában hétfőn közzétett közleményében bejelentette: a bazini vasúti szerencsétlenség ügyében általános veszélyeztetés miatt indítottak bűnvádi eljárást.
A vasárnapi vonatszerencsétlenség Szlovákiában a második hasonló eset volt egy hónapon belül. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, az akkori incidensnek is több tucat sérültje volt.
Nyitókép: A sérültek közül 79-en szorultak kórházi ellátásra (Fotó: Beta)



