2024. május 9., csütörtök

Az orosz hírszerzés szerint Lengyelország Ukrajna felosztását tervezi

Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója azzal vádolta meg Washingtont és Varsót, hogy olyan terveket dolgoznak ki, melyeknek értelmében Lengyelország katonai és politikai ellenőrzés alá vonhatja egykori, ma Ukrajna területén lévő területeit – áll a testület által kiadott csütörtöki közleményben.

Szerinte ez egy kísérlet arra, hogy megismétlődjön Lengyelország számára az első világháború utáni kedvező történelmi megállapodás. Ekkor ugyanis Lengyelország elfoglalhatta Ukrajna egyes részeit.

Nariskin kifejtette, az újraegyesítés első szakaszaként a lengyel csapatok bevonulnak Ukrajna nyugati régióiba az „orosz agresszióval szembeni védelem" ürügyével. Véleménye szerint az akcióra NATO-mandátum nélkül, de az erre „hajlandó államok" részvételével kerülne sor.

Hozzátette, a tervek szerint Lengyelország Ukrajna azon területeit szállja meg, ahol minimális az Oroszországgal való közvetlen katonai összecsapás veszélye.