2024. október 13., vasárnap

Amerikai nagykövetség: Terrortámadásra lehet számítani Moszkvában

Szélsőséges elemek terrortámadást terveznek az orosz fővárosban – figyelmeztetett az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége pénteken.

A nagykövetség ismételten arra szólította fel az Oroszországban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy haladéktalanul hagyják el az országot, és arra figyelmeztette őket, hogy kerüljék a koncerteket, a tömegrendezvényeket, és legyenek elővigyázatosak.

„A nagykövetség figyeli azokat a jelentéseket, amelyek szerint szélsőségesek küszöbönálló támadásokra készülnek népes összejövetelek, ezen belül koncertek ellen, és felszólítja az amerikai állampolgárokat, hogy a következő 48 órában kerüljék az ilyen rendezvényeket" – olvasható az amerikai nagykövetség honlapján megjelent közleményben.

A figyelmeztetést néhány órával az után adták ki, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) csütörtökön közölte, az Iszlám Állam terrorszervezet egyik afganisztáni sejtjének tagjai lőfegyverrel készültek megtámadni egy moszkvai zsinagógát. Miután az őrizetbe vételi kísérletnek ellenálltak, a szolgálat emberei „semlegesítették" őket.

Nyitókép: Beta/AP