Érdekes, hogy az életünk különböző szakaszaiban mindig mást tekintünk ajándéknak, jutalomnak a magunk számára. Lehet ez sokféle dolog: sportolás, filmnézés, séta a természetben, esetleg egy kis vásárlás, ha tárgyi dolgokban gondolkodunk. Mindenkinek más hoz felüdülést, és lehet, hogy nem is tudatosan választjuk meg ezeket a dolgokat, egyszerűen csak ahhoz nyúlunk, ahhoz folyamodunk, ha úgy érezzük, most megérdemlünk valamit.
Évekig alig szakítottam időt az olvasásra és úgy egyáltalán arra, hogy megajándékozzam magam akár szabadidővel, akár bármilyen feltöltődési lehetőséggel. Mindig pörögtem, hol a gyerekeim körül, hol a munkámban, hol otthon. Egyszerűen mindig találtam magamnak valami tennivalót és úgy éreztem, soha nem jutok a dolog végére. Folyamatosan újabb és újabb tennivalók jöttek elém, mintha vonzottam volna őket – valószínűleg azt is tettem. Aztán az egyik magyarországi ismerősöm arról mesélt nekem, hogy időnként könyvklubba jár, és ráadásul nem is arra a településre, ahol laknak, hanem egyórányira tőlük. Örömmel újságolta, hogy ez egy döntés volt a részéről, amelyre nagyon büszke, mert korábban ő is mindig ebben a „teszek-veszek, magamra nincs időm” spirálban őrlődött. Azt is megosztotta velem, hogy a könyvklubos élete óta minden délután olvas legalább fél órát. Munka után, mielőtt nekifogna az otthon rá váró milliónyi tennivalónak, felüti az aktuális olvasmányát és belemerül abba a másik világba. Úgyis megvárja a teregetés is, a vasalás is, az asztalról való elpakolás is, meg a gyerekekkel való tanulás is, de legalább feltöltődik, kikapcsolódik előtte kicsit. Azt mondta, azóta sokkal jobb a kedve. Ez elgondolkodtatott. Igazat adtam neki, valahogy azonosultam a gondolataival, magamra ismertem az ő történetében. Az embert minden tennivaló megvárja, úgyhogy ezen felbuzdulva én is változtattam a dolgokon. Egy ideje jut időm olvasásra, vagyis szakítok rá időt. Csak kivételes esetben marad el a napi olvasásom, ez ugyanis az ajándékom magamnak, és jól is érzem magam tőle. Azóta lettek olvasóhelyeim is a házban. Leginkább az ablak előtti kanapéra szeretek leheveredni, délután jó szögben esik be oda a fény, szívesen olvasok ott. Néha a hálószobába kuckózok be, mivel ott sötétebb van, ezért azt a helyet inkább a téli időszakban preferálom, amikor amúgy is korán sötétedik. Ha az udvart választom, akkor kivonulok egy kényelmes székkel a diófa alá és ott merülök el a betűkben, vagy a teraszon a nyugágyon. Ott azonban csak akkor lehet megmaradni, ha nincs túl nagy hőség, ugyanis egész délután tűzi a nap. Most vasárnap kifejezetten jó volt ott olvasni, kellemesen melegített az őszi nap, és később még be is kellett takaróznom, annyira elkezdett hűlni a levegő. Addig élveztem a könyvem társaságát, amíg csak láttam a betűket. Erősen szürkült, mikor becsuktam az olvasmányom. Ma is fogok olvasni, meg holnap is, meg azután is, mindennap, mert jól esik, feltölt.
Dolgom mindig sok van, de már nem érdekel. Kell egy kis ajándék nekem, magamtól: ez az olvasás.
Nyitókép: Pixabay
