2024. május 9., csütörtök

Negyven perccel meghosszabbodik a kampánycsend Szlovákiában

Negyven perccel később, szombaton 22 óra 40 perckor ér véget a kampánycsend az előrehozott parlamenti választáson Szlovákiában, mert egy vidéki település szavazókörében rosszul lett a választási bizottság egyik tagja, emiatt szünetelt a szavazás, mondta az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítója a közmédia Híradójában.

A szlovákiai Szepsiből élőben bejelentkezve Bartók Csaba hangsúlyozta, hogy a szavazókörök az egy vidéki szavazókörön kívül továbbra is este tíz óráig tartanak nyitva.

A részvételi adatokat ismertetve arról számolt be, hogy délig a Kassa környéki településeken 35 és 50 százalék közé volt tehető a részvételi arány, ami jónak számít.

Jók a gömöri előrejelzések is, ugyanakkor a Csallóközből egyelőre nincsenek kiugró adatok, mondta, hozzátéve, hogy a komáromi és a dunaszerdahelyi járás magyarsága szinte eldönthetné a magyarok bekerülését a törvényhozásba.

Meglátása szerint a Bodrogköz magyarsága is késő délután, este adja le a szavazatát, mert sok helyen addig szüretelnek.

A tudósító kiemelte, hogy a Szövetség a parlamentbe jutás esetén fontos szereplője, stabil tényezője lehetne a kormánykoalíciónak.

A közvélemény-kutató intézetek legutolsó mérései alapján a szociáldemokraták és a progresszívek szoros versenyére és eredményére számítanak, fölényes győzelem egyik oldalon sem várható, mondta.

Bartók Csaba kitért arra is, hogy incidens eddig sehol sem történt, a rendet 6500 rendőr felügyeli.

Az Új Szó című szlovákiai magyar hírportál szerint az egyik pozsonyligetfalui szavazókörben lett rosszul a választási bizottság egyik tagja.

Nyitókép: Beta