2024. május 9., csütörtök

Bild: A német belügyminiszter szavazati jogot adna a menekülteknek

Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter szavazati jogot adna a Németországban élő külföldieknek – írta a Bild című német lap kedden a szociáldemokrata párt (SPD) Hessen tartományi szervezetének választási programja alapján.

A beszámoló szerint az október 8-i tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson Nancy Faser vezetésével induló hesseni SPD azt ígéri programjában, hogy a szövetségi szinten és a Bundesratban - a szövetségi törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarájában – is keményen küzd majd azért, hogy „szavazati jogot kapjon az önkormányzati választásokon mindenki, aki hat hónapnál hosszabb ideje él valamely hesseni településen".

A Bild érdeklődésére a párt szóvivője elmondta: az ígéret olyan emberek önkormányzati választásokra szóló szavazati jogára vonatkozik, akik határozatlan idejű tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

A lap hozzátette: a gyakorlatban általában hat hónapnál tovább tart, amíg a menekültek tartózkodási engedélyt kapnak.

Értelmezése szerint a szociáldemokraták kampányígérete így azt jelenti, hogy a német állampolgárok és az EU-s állampolgárok mellett a menedékjogért folyamadó külföldiek, például szíriai és afganisztáni állampolgárok is szavazhatnának az önkormányzati választásokon, és EU-n kívüli külföldiek egyéb csoportjai, például a török állampolgárok is rendelkeznének ezzel a joggal.

Stefan Luft politológus, a brémai egyetem kutatója az SPD hesseni szervezetének választási ígéretéről szólva a Bildnek elmondta, hogy szerinte „a választójogot elvileg az állampolgársághoz kellene kötni", de az EU-s állampolgárok már most is „különleges státusszal" rendelkeznek.

„Ennek a különleges státusznak a kiterjesztése mindenkire leértékeli a honosítást, aláássa a sikeres beilleszkedés, az állampolgárság és a választójog közötti kapcsolatot" – vélekedett Stefan Luft.

Stefan Heck, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselője, a CDU hesseni szervezetének elnökségi tagja, a párt egyik belügyi és választójogi szakpolitikusa a Bildnek azt mondta, hogy "Faeser javaslata veszélyes tévút".

Nyitókép: pexels.com