2024. május 9., csütörtök
SZLOVÁKIAI VÁLASZTÁSOK

A Szövetségnek van esélye a bejutásra

A várhatóan alacsony részvétel mellett a felvidéki magyar pártnak, a Szövetségnek van esélye arra, hogy bejusson a szlovákiai parlamentbe a szeptember 30-án tartandó, előrehozott választáson – mondta Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Úgy fogalmazott, sorsdöntő választás lesz a mostani, mert több mint egy évtized után ismét esély látszik arra, hogy magyar képviselők legyenek Pozsonyban. Megjegyezte azt is, lehetett ugyan hallani szlovák politikusoktól az elmúlt években, hogy majd ők képviselik a magyarok ügyét, ám azt láthatjuk, hogy a magyarok ügyét kizárólag a magyarok képesek képviselni.

A politológus szerint Szlovákia apatikus, politikailag kiábrándult állapotban van, a szavazók szkeptikusak, várhatóan alacsony lesz a választási részvétel, ez pedig lehetőséget teremt a magyarok számára. A felmérések szerint a Szövetségnek van esélye elérni a bejutási küszöböt, főleg, ha szlovák honfitársaik nem mennek el nagy arányban választani, mondta a politológus, hozzátéve, három hét rövid idő, ez alatt az idő alatt a magyar pártnak nagyon intenzív kampányt kell folytatnia, hogy ezt az esélyt valóra is váltsa.

Arra a kérdésre, van-e esély arra, hogy koalíciós szerepet vállal a Szövetség, ha bejut a parlamentbe, illetve hogyan áll most a legesélyesebbnek tartott Smer, Robert Fico pártja, Lánczi Tamás kifejtette, nagyon sok párt indul, a szlovák választási rendszer pedig lehetőséget ad arra, hogy sok kicsi, nagyjából hasonló súlycsoportban versengő párt jusson be a törvényhozásba. Elemzése szerint ezek közül a Smer emelkedik ki, mert Robert Fico a szlovákokat nagyon érdeklő, egyben elkeserítő témákat karolt fel, mint a gazdaság, a munkanélküliség, a reálbércsökkenés, és képes becsatornázni az ezekkel kapcsolatos félelmeket, indulatokat.

A politológus nagyon érzékeny kérdésnek nevezte, hogy ki kivel köt koalíciót, ám az anyaország és a V4-ek szempontjából úgy ítélte meg, hogy kedvező lenne Fico győzelme, ami csak relatív lehet, abszolút többségre nem fog szert tenni. Úgy vélte, megvan a veszélye annak, hogy zavaros idők jönnek Szlovákiában, és a győztes nem talál koalíciós partnert, mert ebbe, álláspontja szerint, Brüsszelből és a tengerentúlról beleszólhatnak. Lánczi Tamás a beszélgetés végén azt mondta: magyar szempontból az lenne a legideálisabb, hogy ha már Fico nyer, akkor találjon koalíciós partnereket – jó lenne, ha ebben ott lenne a Szövetség is –, így rendeződne a helyzet Szlovákiában, lenne tárgyalópartnere a többi V4 országnak is, lenne kivel leülni, aki mögött van legitimáció.