2024. május 9., csütörtök

Brenzovics László: Magyarország mindig is támogatta Ukrajna EU-s csatlakozását

A béke megteremtésére kellene irányulnia minden erőfeszítésnek – ezért a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) üdvözli Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter azon bejelentését, hogy Magyarország támogatja Ukrajna Európai Unióba való felvételét. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke szerint az uniós perspektíva jelenleg – sok minden mellett – azért is fontos, hogy a pénzrendszer ne omoljon össze Ukrajnában.

– Magyarország mindig is támogatta Ukrajna EU-s csatlakozását – hangsúlyozta a politikussal a TV21 Ungvár tévécsatornának adott interjújában. A KMKSZ elnöke hozzátette: most egy különleges helyzet állt elő, amikor több Magyarországgal szomszédos ország is támogatta, hogy Ukrajna gyorsított eljárással tagjelölti státuszt kapjon.

Brenzovics László rámutatott arra, hogy bár jelenleg háború van, ugyanakkor, mint minden eddigi, ez a háború is véget ér majd.

– A rettenetes pusztítás után helyre kell majd állítani az országot, meg kell őrizni a pénzrendszernek a szilárdságát – fogalmazott. – Különlegesen fontosnak tartom, hogy Magyarország is beállt azon államoknak a sorába, amelyek támogatják, hogy gyorsított eljárásban tárgyaljanak Ukrajna felvételi kérelméről. Fontos ez a kárpátaljai magyarság számára, hiszen az összes többi határon túli közösséghez hasonlóan a kárpátaljai magyarok szülőföldjükön egy olyan államban élhetnek, amely az EU része.

Brenzovics László kiemelte, hogy a helyzet továbbra is rendkívül feszült. A magyarságszervezet vezetője szerint hálásnak kell lenni azért, hogy Magyarország rendkívüli erőfeszítéseket tesz a béke érdekében. Utalt arra is, hogy nagyon sokan támadják Magyarországot többek között amiatt, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnába.

– Tudnunk kell, hogy az Ukrajnát megtámadó ország egy atomhatalom, még a világ valós urai, mint például az Egyesült Államok és más országok is a lehetőségeik ellenére rendkívül óvatosak, ugyanis mindenki el szeretne kerülni egy világháborút, ami óhatatlanul atomháborúhoz, a világ jelentős részének az elpusztulásához vezethet – húzta alá a KMKSZ elnöke. – Emiatt bölcsnek tartom azt a politikát, amely elsősorban a béke megteremtésére irányul. Enyhíteni kell a rendkívüli humanitárius válságot, hiszen több mint 90 ezren érkeztek már Magyarországra. Látjuk, hogy milyen pusztításokat végzett ez a háború, ezt majd valamikor helyre kell majd állítani, az embereket támogatni kell ezért Magyarország úgy döntött, hogy egy rendkívüli humanitárius akciót indít és megpróbál Kárpátaljára Ukrajnába bejuttatatni élelmiszert, olyan dolgokat, amelyek az embereknek a túléléshez szükségesek

Brenzovics felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi helyzetben rendkívül fegyelmezettnek kell maradni.

– Most nem az az idő van, amikor össze-vissza beszélhetünk, hanem gondoljuk meg, mit mondunk. Valamennyiünk célja az, hogy a háború befejeződjön, legyen béke, és újraszerveződjön az élet. Ehhez Magyarország Kárpátalja, a kárpátaljai magyarság és Ukrajna számára a lehetőségeihez mérten megadja a támogatást. Köszönjük, bízzunk abban, hogy a lehető leghamarabb megteremtődhet a béke és az élet visszatérhet a normális kerékvágásba – jelentette ki.