2024. május 9., csütörtök

Kiújult a feszültség az azeri-örmény határon

Harcok törtek ki keddre virradóra az örmény-azeri határon Hegyi-Karabah térségében, a felek egymást vádolják a helyzet újbóli elmérgesedéséért. Nikol Pasinján örmény miniszterelnök kedden telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnökkel, valamint Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, az ENSZ pedig önmérsékletre szólította fel a feleket.

Pasinján azt is közölte, hogy legalább 49 örmény katona vesztette életét az összecsapásokban. Az Interfax orosz hírügynökség által idézett nyilatkozatában a miniszterelnök hozzátette, a harcok, noha kisebb intenzitással, de folytatódnak.

Azerbajdzsán kedd este jelentette be, hogy ötven katonája esett el az örmény erőkkel folytatott összecsapásban az örmény határnál.

A News.am örmény hírportál közölte, hogy éjszaka rendkívüli ülést tartott az örmény biztonsági tanács, Pasinján pedig hivatalosan is felkérte a Kremlt, segítsen szavatolni Örményország biztonságát a Moszkva és Jereván között 1997-ben életbe lépett, katonai ügyekre is kiterjedő kölcsönös segítségnyújtási megállapodás keretében.

Az Interfax orosz hírügynökség később arról számolt be, hogy Suren Papikján örmény és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter megegyezett, hogy „lépéseket tesznek a helyzet stabilizálására".

Antony Blinken, aki kedden tárgyalt Ilham Aliyev azeri elnökkel, Szergej Lavrov orosz és Ceyhun Bayramov azeri külügyminiszterrel, a feszültség azonnali csökkentésére szólított fel.

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő nem kívánta kommentálni Örményország kérését, csak annyit közölt, hogy „Vlagyimir Putyin orosz elnök minden erőfeszítést megtesz a feszültség enyhítése érdekében".

Az azeri-örmény határon hétfő éjjel törtek ki harcok, amelyek kedd reggel is folytatódtak. Az örmény védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az azeri fél egyebek között ágyúval lövi az örmény oldalon lévő katonai és polgári infrastruktúrát Vardenisz, Szotk, Gorisz és Kapan térségében.

Baku Jerevánt tette felelőssé a feszültségért, hozzátéve, hogy az örmény támadásnak áldozatai vannak az azeri oldalon, részletekre azonban nem tért ki. Az azeri külügyi tárca közleményben arról tájékoztatott, hogy az örmények Kelbajar és Dashkesan térségét lőtték, az azeri katonák pedig csupán válaszoltak az agresszióra.
Az azerbajdzsán védelmi minisztérium kedd este bejelentette, hogy ötven azeri katona esett el az összecsapásokban.

A keddi harcok a legsúlyosabbak a 2020-ban vívott háború óta.