2024. május 10., péntek

Elítélték a Macron elleni merényletre készülőket

A párizsi bíróság börtönbüntetésre ítélte a hét végén annak a szélsőjobboldali csoportnak a négy tagját, akiket azzal vádoltak, hogy mások mellett Emmanuel Macron francia államfő ellen terveztek merényletet 2018 novemberében. További kilenc gyanúsítottat felmentettek a vádak alól.

A Barjols-csoport tagjai közül hárman terrorista bűnszövetkezet miatt három év szabadságvesztést kaptak, egy negyedik gyanúsítottat hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték tiltott fegyvertartás miatt.

A csoport tagjai által tervezett erőszakos cselekmények a közrend súlyos megzavarására irányultak megfélemlítés vagy terror útján. Ezen belül az államfő és a kormánytagok elleni erőszakcselekményekre és az intézményrendszer megdöntésére irányultak, másrészt a kormány politikájának meggyengítése volt a céljuk – olvasható a vádiratban.

A bíróság úgy értékelte, hogy történtek előkészületek Macron meggyilkolásra is. Ezekben az előkészületekben három vádlott vett részt, s emiatt börtönbüntetéssel sújtották őket. A bíróság szerint a többi vádlottat nem lehetett jogi felelősségre vonni erőszakos cselekmények miatt.

Az ügyben egy titkosszolgálati információ alapján 2018 novemberében indult eljárás; akkor a szélsőjobboldal több szimpatizánsát előállították.

A gyanúsítottak előzőleg az interneten, telefonon vagy félkatonai jellegű találkozókon – amelyeken túlélési és lőgyakorlatokat tartottak – arról beszélgettek egymással, hogy puccsot akarnak szervezni, valamint képviselőket elrabolni, migránsokat megölni és mecsetekre támadni. A nyomozók akkor léptek közbe, amikor egyértelművé vált, hogy a Facebook-csoport egyik adminisztrátora, a 66 éves, büntetlen előéletű Jean-Pierre Bouyer (egy kerámiakéssel) meg akarja ölni az államfőt az I. világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény 1918. november 11-ei aláírásának századik évfordulóján rendezett megemlékezésen.

Nyitókép: Emmanuel Macron (Fotó: politika.rs)