2024. október 16., szerda

Tanácsok forró nyári napokra

A régóta várt nyári időszak végre elérkezett, azonban a nagy hőmérsékletek, a fokozott izzadás, a kevesebb ruhaviselés és ennek következtében az erőteljes Napsugárzásnak a bőrre gyakorolt hatásai miatt nem lehet teljes a pihenés – írja a 021.rs hírportál.
Dr.Vera Mrkajić, az újvidéki Dr. Brana Kovačević klinika bőrgyógyászati részlegének szakorvosa a figyelmetlenségre és a tünetek elhanyagolásának veszélyére figyelmeztet. A nyár folyamán ugyanis sokszor az esztétikai tényezőket előrébb helyezik a polgárok az orvosok javaslataival szemben, ez pedig különböző problémákhoz vezethet.
A napozás első napja során is, akár egytől hat órával, sőt 24 órával ezt követően már megjelenhetnek a leégés első tünetei. Az enyhe formáját a pirosság, a hólyagok és sebek megjelenése jellemzi a felégett területen. Különösen a világos és vörös hajú, valamint a szeplős emberek vannak kitéve a veszélynek.
A szakember mindenkinek azt ajánlja, hogy ne napozzanak 10 és 17 óra között, valamint 15, vagy 30 perccel ezt megelőzően naptejjel kenjék be a testüket, amely legalább 30, vagy annál is magasabb faktorú védelmet nyújt. Ezt a műveletet minden második órában el kell végezni, még akkor is, amikor a vízbe mennek és különösen, amikor kilépnek belőle.
Elmondása szerint fontos a napszemüveg használata, sapkák és pamutos pólók viselése. A fürdést követően javasolják a zuhanyzást és a bőrnek testápolókrémmel való bekenését is. Amennyiben már megjelennek a hólyagok fontos, hogy nedves törölközővel borogassuk a sérült felületeket, de a minél hidegebb vízzel való tusolás, a bőr joghurttal való bekenése is megoldást jelenthet. A fájdalom ellen aszpirin készítményeket, vagy ibuprofen hatóanyagú fájdalomcsillapítót lehet bevenni. Kihangsúlyozta, hogy a hólyagokat nem szabad kiszúrni és a lehámlott bőrréteget sem szabad leszakítani.