2026. február 3., kedd

Csökkenteni az ortopédiai várólistákat

A kormány a katonai egészségügyi részelegeket is bekapcsolná a civil ellátásba

Fontolóra vették annak lehetőségét, hogy a Katonai Orvosi Akadémia (VMA) bekapcsolódjon az ortopédiai várólista rövidítésébe – jelentette ki Đuro Macut kormányfő, amikor tegnap Bratislav Gašić védelmi miniszterrel és Zlatibor Lončar egészségügyi miniszterrel együtt ellátogatott a Katonai Orvosi Akadémiára.

Macut elmondta, hogy a VMA-n folytatott egyeztetések során elemezték a szerbiai civil és katonai egészségügy közötti együttműködés lehetőségét, illetve módot kerestek arra, hogyan lehet csökkenteni a várólistákat, mindenekelőtt a térd- és csípőműtétek esetében. Szó esett arról, hogyan lehetne összehangolni a szerbiai egészségügyi intézmények munkáját, és hogyan lehetne bevonni a katonai intézményeket is.
– A VMA vezető intézmény az ortopédia területén, és jelentős mértékben hozzájárult a katonai egészségügyhöz, ugyanakkor segítséget nyújt olyan sürgősségi esetek átvállalásával, amelyeket a civil egészségügy nem kezelt. Úgy gondolom, hogy az államfő javaslata a várólisták, azaz a csípő- és térdprotézisek ortopédiai várólistáinak megoldására, lehetőséget kínál a még szorosabb együttműködésre – mondta Macut.

A kormányfő bejelentette, hogy a következő időszakban sor kerül egy találkozóra, ahol a szerbiai kórházak, köztük a katonai egészségügyi részleg ortopédiai osztályainak vezetői gyűlnek össze, és ahol megvitatják az egészségügyi szektor összehangolásának lehetőségeit – közölte a Tanjug hírügynökség.

Magyar ember Magyar Szót érdemel