2024. május 9., csütörtök

Az időjárás miatt többen fordulnak orvoshoz

A napokban megnövekedett a szívinfarktuson és a stroke-on átesett betegek száma, amelyet számos tényező – többek között az időjárás – is befolyásol. A hőmérsékleti értékek emelkedésével növekedett a vizsgálatok száma is a belgrádi Sürgősségi Központban, nyilatkozta Dr. Predrag Mitrović, a Szerbiai Klinikai Központ kardiológusa a Szerbiai RTV műsorában.

A belgrádi kardiológiai ambulancián több mint 300 vizsgálatot végeztek el a hétvégén, a teljes Sürgősségi Központban pedig ezer felett volt a vizsgálatok száma, ami 50 százalékkal több a szokásosnál, magyarázta. Mindez abból következik, hogy a múlt hét közepén még 15 fok körüli volt a csúcshőmérséklet, délelőttönként pedig csak két fokot mértünk, tette hozzá.

Ezt az emberi szervezet nem tudja könnyen kompenzálni, függetlenül attól, hogy egészségesebb-e vagy sem, hangsúlyozza Mitrović. A szakember azt tanácsolja, hogy minél kevésbé tegyük ki magunkat a külső környezet változásainak.

Nyitókép: Pexels