2024. május 8., szerda

Leváltják a csendőrség parancsnokát

Milorad Veljović: A felmentést egy szörnyű gyilkosság miatt kérem

A tegnap megtartott sajtótájékoztatóján Milorad Veljović, a Szerbiai Rendőrség igazgatója megerősítette, hogy javaslatot tett Bratislav Dikićnek, a csendőrség parancsnokának menesztésére. Úgy fogalmazott: nem érdekli, kinek tetszik, s kinek nem a döntés, a ratkovići gyilkosság után ez az egyedüli lehetséges döntés, függetlenül attól, hogy szubjektív vagy objektív felelősségről lehet-e beszélni Diković esetében a történtek kapcsán.

Mint ismeretes, a rendőrség bekísérte a csendőrség egy tagját, mert alapos a gyanú, hogy két fiatalt gyilkolt meg és gyújtott fel. Az áldozatok holttestére Jagodina közelében bukkantak rá egy leégett Audi márkájú gépkocsiban.

Veljović közölte, hogy a felmentésre vonatkozó javaslatát már a reggeli órákban eljuttatta a miniszterelnök-belügyminiszter irodájába, és számításai szerint Ivica Dačić azt már alá is írta. A halogatás csak nehezítheti a helyzetet – tette hozzá. A döntés figyelmeztetés a rendőrségen belül dolgozó többi vezető számára is, oda kell figyelniük arra, mi történik alakulataikon belül – mondta Veljović.

– A felmentést egy szörnyű gyilkosság miatt kérem. Annak elkövetője nem a rendőrség vagy a csendőrség képviselője, hanem a szerb állam egy korcsszülöttje. A történtek feldolgozása továbbra is folyamatban van, azt ellenőrizzük, más is részt vett-e ebben a borzalmas bűntényben, melyben két ártatlan fiatal életét oltották ki – részletezte a rendőrség vezetője, s élete legnehezebb sajtótájékoztatójának nevezte a tegnapit, mert, mint mondta, szülőként, szakmabeliként és egyszerű emberként is megviselték a történtek.

Úgy fogalmazott: nem személyes leszámolásról van szó, de mindenki biztos lehet benne, hogy nem hagyja ennyiben a dolgot.

– Nem kívánom magam beleártani a belügyi tárca belső ellenőrzést végző szolgálatának a munkájába, de ez volt az utolsó csepp a pohárban. Nem mi vagyunk a fontosak a rendőrségen belül, nem Milorad Veljović vagy Bratislav Dikić а lényeges, hanem az, hogy egy működőképes rendszert állítsunk fel – hangsúlyozta.

Közölte, hogy Dikićtyel nem beszélt a felmentésére vonatkozó javaslatról, de előző nap kérte tőle, hogy segítse a rendőrség munkáját a ratkovići bűntény felgöngyölítése érdekében.

– A rendőrség a polgárok miatt létezik, a polgárok érdekeit kell szolgálnia, nem pedig saját tagjainak az érdekeit. A miniszterelnök támogatására számítok. A rendőrségnek a biztonság tényezőjévé kell válnia ebben az országban, vissza kell szereznie a polgárok bizalmát – nyilatkozta Veljović.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, lehetséges, hogy a ratkovići tragédia be sem következett volna, ha a belső ellenőrzést végző szolgálat, kérésének eleget téve, eljuttatja hozzá a még 2011-ben kért jelentést a csendőrség munkájáról. Meggyőződésének adott ugyanakkor hangot, hogy a történtek nem fogják negatívan befolyásolni a csendőrség munkáját, mivel az egy kiváló alakulat. A helyzet most is normális, nem lehet egy személy viselkedése alapján megbélyegezni a csendőrség egészét – fogalmazott Milorad Veljović.

Bratislav Dikićről egyébként már régóta cikkezik a belgrádi sajtó, számos bűnténnyel, zsarolási üggyel hozták korábban kapcsolatba. Egyesek „kis Legijaként” is emlegették, mert a csendőrségen belül, állítólag, a vörössapkásokhoz hasonló különítmény létrehozásán dolgozott. Az ellene felhozott vádakat, híreszteléseket Dikić mindvégig cáfolta.