2024. május 10., péntek

A korrupció természetes jelenség?

A RATEL, illetve a Korrupcióellenes Ügynökség személyi kérdéseiről vitáztak a parlamentben

A közszereplők nyilatkozatai és a média által közzétett tartalmak jelentőségére hívták fel a figyelmet szerdán a parlamenti képviselők, miközben a köztársasági képviselőház tegnapi ülésén az Elektronikus Kommunikáció és Postai Szolgáltatások Szabályozó Testületének (RATEL) igazgatóbizottsága tagjainak, valamint a Korrupcióellenes Ügynökség tanácstagjainak megválasztására tett javaslatról vitáztak. Elmondták, a közszereplőknek, mindenekelőtt a politikai vezetőknek nagyobb felelősséget kellene tanúsítaniuk nemcsak a tulajdongyarapításuk során, hanem nyilatkozataikban is.
Miután a köztársasági képviselőház kedden megkezdte az tavaszi ülésszak második ülését, amelyen a Gabonakereskedelmi Egyezményről, valamint a Szerbia és Palesztina közötti nemzetbiztonsági együttműködésről szóló megállapodásról folytattak vitát, tegnap a RATEL igazgatóbizottsága új tagjainak jelöltlistáját kapták kézhez. Tatjana Matić kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs miniszter a jelöltek előterjesztésekor kiemelte, az igazgatóbizottság élén ezúttal is Dragan Kovačevićnek szavaztak bizalmat. Az elektrotechnikai mérnök vezette a korábbi összetételben is ezt a testületet. Helyettese Petar Stijović, a tagságot pedig Vladimir Krstić, Slobodan Ristić és Dejan Marković képviseli majd. A miniszter elmondta, mindannyian a telekommunikáció terén dolgoznak.
A felszólalók többsége megragadta az alkalmat, hogy bírálattal illesse a közszolgálati médiát, mondván, jobban oda kellene figyelni azokra, az ellenzéki képviselők által közölt „hazug nyilatkozatokra", amikkel a hatalmi párt képviselőinek megítélését kívánják rombolni. Muamer Zukorlić, az Igazságosság és Megbékélés Párt képviselője is az RTS-t bírálta, mert visszautasította, hogy bosnyák nyelven is sugározzon műsort. A képviselő szerint ezzel, a kisebbség identitásának kétségbevonásával, a törvény és az Alkotmány ellen vétett.
Maja Popović igazságügyi miniszter a Korrupcióellenes Ügynökség tanácsába javasolt személyek neveinek ismertetésekor szemléltette azt a bonyolult és többszintes rostafolyamatot, amely során a legrátermettebb jogászokat jelölték erre a tisztségre. A 19 jelölt között 6 olyan szerepel, aki a képességi vizsgán és a tudásteszten a maximális 100 pontot kapta. Köztük van Krsman Ilić belgrádi fellebbviteli ügyészhelyettes, Stevo Bajić, a Korrupcióellenes Ügynökség önálló tanácsadója, Danica Marinković nyugalmazott bíró, Miloš Stanković, a belgrádi Jogi Kar docense, Biljana Pavlović, a Konkurenciavédelmi Bizottság kabinetfőnöke, valamint Ivan Đoković újvidéki jogász. A többi tagjelölt is 80 pontnál többet szerzett.
A képviselők ezt követően az ellenzék korrupciógyanús ügyeit feszegették, illetve arra ösztönözték az ügyészséget, vizsgálja meg üzleti tevékenységeiket, jövedelemforrásukat. Rámutattak, minden ötödik polgár természetesnek véli a korrupciót, mint jelenséget, így a közvélemény formálásának szükségességére is felhívták a figyelmet. A jelöltekről azonban azon kívül, hogy mindannyiuk jelentős tapasztalattal rendelkezik, mást nem emeltek ki.