Aleksandar Vučić köztársasági elnök ma megtekintette a Sjenica–Ivanjica út építési munkálatait, és beszélgetett az ott dolgozó munkásokkal.
Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter tájékoztatása szerint a munkálatoknak jövő júliusra kellene befejeződniük.
A helyi települések közötti utakról is tárgyaltak. Vučić kiemelte, hogy a most épülő utak sokat jelentenek majd Ivanjica számára, amely szerinte hosszú ideig háttérbe szorult. Mint mondta, sok minden megvalósult már, de folytatni kell a megkezdett beruházásokat, és olyan fejlesztéseket kell végrehajtani, amelyekre az ott élőknek valóban szükségük van.
– Ezek az utak nem azért épülnek, hogy gyorsabban lehessen eljutni Sjenicára vagy máshová, hanem elsősorban azokért az emberekért, akik itt élnek – hangsúlyozta Vučić.
A Požega felől Duga Poljana irányába vezető útszakasszal kapcsolatban elhangzott, hogy rendkívül drága beruházásról van szó. Vučić szerint az előirányzott érték meghaladja a kétmilliárd eurót, mivel egyes szakaszokon a létesítmények – viaduktok, hidak és alagutak – aránya eléri a 75 százalékot. Hozzátette, a megkezdett munkálatokat végig kell vinni.
A köztársasági elnök ezt követően meglátogatta a Dubnica kolostort Božetići faluban, Nova Varoš közelében, ahol Atanasije mileševói metropolita fogadta. A Szentháromságnak szentelt kolostor a 15. század első felében épült, felújítása pedig még tart.
Vučić a látogatás során kijelentette, hogy Božetići és Bukovik lakosai számára jelenleg a vízellátás rendezése a legfontosabb. Megerősítette, hogy befejezik a Prijepolje és a Mileševa kolostor közötti útszakaszt, valamint a montenegrói határ felé vezető utat, továbbá a Prijepolje melletti Pljevlja-csomóponttól Jabuka és Kamena Gora felé vezető útszakaszokat is.
Nyitókép: Instagram/Buducnostsrbijeav



