Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke és a köztársasági elnök tanácsadója a médiának nyilatkozva kitért az Aleksandar Vučić államelnök által a héten kilátásba helyezett, az alsó-középosztály és a legszegényebbek életszínvonalának a javítására irányuló intézkedéscsomag-tervezetre. Értékelése szerint ennek hatalmas jelentősége van, „az emberek belefáradtak a blokádokba”, ennél sokkal jobban érdekli őket, hogy mikor, és mekkora mértékben csökken az árrés. Most ezekre a megélhetési intézkedésekre kell összpontosítani – nyomatékosította.
– Már miniszterelnökként is szorgalmaztam az árrés mértékének ellenőrzését, hiszen láttam, hogy nagyon erősek a kartelltörekvések. Az árrés csökkentése, ellenőrzése révén a polgárok méltányos áron vásárolhatnak, és felismerik, hogy az állam odafigyel rájuk, különösen azokra, akiknek rendkívül alacsony a bére. Fontos, hogy az állam még a tanév kezdete és a téli időszak előtt összeállítsa az intézkedéscsomagot, hiszen hamarosan el kell kezdeni a tanévben szükséges felszerelés, valamint a fűtőanyag beszerzését. Emellett az államnak oda kell figyelnie a villanyáram és a fűtőanyag árára is, de természetesen a családi otthonokból való kiköltöztetésnek a témájára is. Ezek mind nagyon fontos kérdések – taglalta Vučević a Tanjug hírügynökség szerint.
A köztársasági elnöknek a regionális kérdésekért felelős tanácsadója ugyancsak hangot adott abbéli álláspontjának, hogy felelősségre kell vonni mindenkit, aki Novi Pazarban az elmúlt napok tiltakozásain bántalmazta a Belügyminisztérium munkatársait, továbbá elítélte a több hete tartó, a politikusok lakóhelye előtti tiltakozásokat.
Vučević, aki korábban miniszterelnökként a nemzeti jelentőségű tankönyvek bevezetését javasolta, most az ezek tekintetében megfogalmazott ellenvetésekre tekint a szóban forgó tankönyvek létjogosultságának bizonyítékaként. Nyilatkozatában azokra a médiatartalmakra utalt, amelyek az autonomija.info portálon jelentek meg, és amelyekben több politikai és közszereplő is ezeknek a tankönyveknek a létjogosultsága ellen érvelt. Közölte, ha a portál, amelyhez Dinko Gruhonjićnak, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományok Kara rendkívüli tanárának is köze van (Gruhonjić a portál fő- és felelős szerkesztőjének helyettese), elvitatja a nemzeti jelentőségű tankönyveket, akkor a tankönyvek bevezetését szorgalmazó államvezetőség jó úton jár. A folytatásban ismét megvádolta az említett egyetemi tanárt, hogy zárlatra buzdítja a hallgatókat.
