Számos polgár gyűlt össze már csütörtökön este Loznicán, hogy fogadja azokat az egyetemistákat és középiskolásokat, akik gyalog és kerékpáron érkeztek a városba az ország különböző pontjairól. A Mars na Drinu elnevezésű tüntetés pénteken 11 órakor kezdődött és 23 óráig tart. 11.52-kor csendben tisztelegtek az újvidéki vasútállomási tragédiában elhunytak emléke előtt, 13 órakor pedig színészek monológjai hangoztak el. Délután egyperces csenddel adóztak a II. világháború áldozatainak emléke előtt is, a győzelem napja 80. évfordulója alkalmából. 17.44-kor ismét 16 perces csend uralkodott el a loznicai központi körforgalomban tartott rendezvényen. A megmozdulás alatt 18 órakor fogadták a Tekerišből érkezett futókat, majd fél órával később fellépett a blokádkórus, fél nyolckor pedig zajkeltéssel adtak hangot elégedetlenségüknek a jelenlegi társadalmi helyzet kapcsán.
HÉTFŐN MÁR BRÜSSZELBEN
Az egyetemisták brüsszeli ultramaratonjának tizennegyedik szakasza pénteken reggel kezdődött Strasbourgban. A 115 kilométeres út több városon vezetett keresztül, köztük a francia Hochfeldenen, ahol a híres Meteor sörfőzde található, és Sarreguemines-en, amely a kerámiájáról ismert, valamint a német Rottweil városán, ahonnan az ismert kutyafajta származik. A napot Saarbrückenben, a Saar-vidék fővárosában fejezték be, az éjszakát is ott töltötték, hogy szombaton reggel elindulhassanak Luxemburgba. A hétvége második napján kezdik meg útjuk legnehezebb szakaszát Liège városáig, majd a futást Brüsszelben, szimbolikusan az EU Külügyi Szolgálatának épülete melletti téren fejezik be május 12-én. Brüsszelben három napot maradnak, s ez alatt az idő alatt számos találkozót tartanak különböző intézmények képviselőivel, köztük Glenn Micallef európai uniós ifjúságügyi biztossal és David McAllisterrel, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnökével.
TÁMOGATÓ GYALOGLÁS
Mintegy száz egyetemista indult pénteken reggel gyalog Nišből Gadžin Han felé, hogy támogassák a Vitko és Sveta Általános Iskola tanárait, akik, mint mondták, nagy nyomás alatt állnak az egyetemisták támogatása miatt. A niši Természettudományi és Matematikai Kar kémia szakos hallgatója a médiának elmondta, hogy ez az akció is azt mutatja, az egyetemisták nem állnak meg, tovább támogatják a nyomásnak kitett karokat, egyetemeket és professzorokat. A tananyag pótlása könnyen megoldható, mondták a fiatalok, előbb a nagyobb gondokat kell megoldani az országban.
KISEBB INCIDENS A SZÍNHÁZNÁL
A 16 perces megemlékezés alatt az újvidéki Szerb Nemzeti Színház melletti útkereszteződésben pénteken egy férfi provokálta, sértegette és szidta a polgárokat. Az illető azt követelte, hogy álljanak félre, hogy autójával áthaladhasson. Amikor egy lány felvételt készített az incidensről, a férfi odament hozzá, és az arcába hajolva fenyegetőzött. Egy lakos szembeszállt vele. A heves szóváltás után a provokátor távozott.

Nyitókép: Tüntetők haladnak a loznicai megmozdulás színhelye felé (X/@etfblokada)