Többen is hitetlenkedve fogadták a hírt, hogy Aleksandar Vučić rosszullét miatt szakította meg egyesült államokbeli látogatását, és mondta le találkozóját Donald Trumppal. A Danas összeállítása szerint két oka lehet annak, hogy az államfő rosszullétre hivatkozva hazarepült az USA-ból, legalábbis abban az esetben, ha csakugyan valótlanságot állított egészségi állapotával kapcsolatban. Az egyik forgatókönyv értelmében Trump nem is tervezte fogadni Vučićot, aki állítólag szégyellte beismerni eme tényt, így inkább rosszullétre hivatkozott. Mások szerint Vučić azért „színlelt rosszullétet”, hogy legyen indoka lemondani május 9-ére tervezett moszkvai látogatását, amit az EU tisztségviselői szerfelett rosszallanak.
Vučić múlt szerdán utazott el az USA-ba, ahol Rudolph Giuliani republikánus politikussal, New York volt polgármesterével találkozott. Hírek szerint szombaton vett volna részt a Republikánus Nemzeti Konvenció Mar-a-Lagóban tartott tavaszi gálavacsoráján, és ott szeretett volna találkozni Trumppal.
A Danas írásának folytatásában elsősorban annak elemzésre helyezik a hangsúlyt, hogy miként jutott el a szerbiai társadalom arra a szintre, hogy az emberek jelentős része gyanakodva fogadja az államfő gyengélkedésével kapcsolatos híreket. A nyilatkozók szerint az említett jelenségért éppen maga Vučić a felelős.
„Feltételezem, hogy az emberek többsége elhiszi, hogy az elnök beteg, a hatalom képviselőinek és Vučić orvosainak nyilatkozatában viszont nincs bizalma. Noha az elnök igyekszik ennek az ellenkezőjét elhitetni, az ő szervezete sem áll ellen a pszichológiai-fiziológiai törvényszerűségeknek. Magatartása és külleme is éppen ezt támasztja alá” – fejtette ki Đorđe Pavićević, a Belgrádi Egyetem Politikatudományok Karának tanára és a Zöld-Baloldal Front parlamenti képviselője. Hozzátette, az emberek többsége nem hiszi el, hogy az elnök egészségi állapota miatt szakította meg amerikai látogatását. „A többség számára mindez arra a szituációra emlékeztet, amikor a diák megpróbál kibújni az ellenőrzőírás alól” – nyomatékosította Pavićević.
– Az államvezetés és a köztársasági elnök eddigi magatartása táplálja a bizalmatlanságot. Emlékezzünk csak az eddigi merényletkísérletekre, államcsínyekre és lincselési kísérletekre, az ezekkel kapcsolatos állításokat soha sem göngyölítették fel maradéktalanul. Amikor ekképpen, leplezetlenül manipulálnak egyesek egészségügyi állapotával, vagy életének veszélyeztetettségével, akkor evidens, hogy az emberek már semmiben nem hisznek. A bizalom elvesztésének súlyosabb következményei lehetnek mint a korrupciónak – fogalmazott Pavićević.
Dragan Popović történész szerint „Aleksandar Vučić annyiféle manipulációs módszerrel élt már, hogy mostanra lehetetlenné vált felmérni, mikor mond igazat és mikor valótlanságot”. Kiemelte, szinte minden cselekedetének a hátterében a szavazótestület reakciójával kapcsolatos becslések, azaz a közvélemény-kutatások keresendők. Ilyen körülmények között az igazság és a hazugság relatív kategóriává válik – mondta. „Emellett autoriter politikájának következtében már az állami szerveknek sem hisz senki, vagyis semmi és senki nem maradt, aki megerősíthetné Vučić állításának az igazságtartalmát” – nyomatékosította a történész.
Az insajder.net hírportál összeállításának értelmében Zdravko Ponoš, a Szerb Középpárt (SRCE) elnöke az X közösségi médiában adott hangot hitetlenkedésének, továbbá kifejtette, hogy a bejelentésekkel ellenben Vučić nem is Trumppal, hanem JD Vance alelnökkel találkozhatott volna. „Közölték vele, hogy a vacsorán való részvétel egymillió dollárba kerül, azt viszont elmulasztották egyértelműsíteni, hogy ennek fejében nem Trumppal, hanem Vanccel pózolhat egy közös fénykép erejéig. Eme felsülést a rosszulléttel kapcsolatos állításokkal próbálta elkendőzni“ – fogalmazott Ponoš.
Ana Brnabić házelnök az X-en reagált Ponoš állításaira. Közölte, hogy Vučićnak Mar-a-Lagóban valóban Trumppal, nem Vanccel kellett volna találkoznia, Ponošnak pedig azt üzente, soha senki nem feledi el a Vučić rosszullétét követően közzétett fejtegetését. Hasonló szellemben reflektált Ponoš szavaira Miloš Vučević volt miniszterelnök, a Szerb Haladó Párt elnöke is, aki gyalázatosnak minősítette az ellenzéki politikus feltevéseit.

Nyitókép: Pink TV Printscreen/Danas