2024. július 20., szombat

Zárlat alatt a rektorátus

Ismét szavazást hirdetett az Újvidéki Egyetem, de a tiltakozó hallgatók ismét megakadályozták megtartását

Újfent az Újvidéki Egyetem rektorátusának épületében töltötték a hétfőre virradó éjszakát a Bölcsészettudományi Kar nem hivatalos STAV csoportosulásának tagjai, akik a Kar hallgatói parlamentjének megválasztásában tapasztalt visszásságok miatt tiltakoznak. Zárlat alá helyezték vasárnap a rektorátus épületét, s hétfőn is folytatódott a létesítmény blokádja. Délelőtt 10 óra körül rendőrök érkeztek a helyszínre, hogy igazoltassák az intézményben tartózkodó hallgatókat. A rendőrség arról értesült, hogy a tiltakozók betörték a menza ajtaját, maguk a hallgatók azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy ez az állítás nem igaz. A rendőrség kikérdezte a helyszínen a hallgatókat, elvégezte a helyszínelést, majd másfél óra múlva távozott – számoltak be a híradások.

Az egyetemisták azt követelik, hogy szakítsák meg a hallgatói parlamenti választási folyamatot a Karon, de a szabályzat bizonyos, választásokkal kapcsolatos pontjainak módosításáért is síkra szállnak. A szabályzat előírja, hogy a listaállításhoz át kell adni 500 támogatói aláírást, de úgy, hogy valamennyi aláírónak önállóan kell átvennie a támogatás megadásához szükséges íveket, ami a STAV szerint szervezésileg jelent megvalósíthatatlan feltételt. Az említett körülmények miatt a választásokon csak egy szervezet indulhat, egy választási lehetőség pedig, mint mondják, nem számíthat valódi választásnak.

A rektorátus épülete azért vált a tiltakozás célpontjává, mert korábban azt a tájékoztatást kapták, a rektor úgy döntött, hogy a Bölcsészettudományi Kar épülete helyett itt tartják majd meg a választásokat, s ezt szintén szabályellenesnek vélték. Az egyetemi hallgatók bő két héttel korábban is zárlat alá helyezték az egész épületet, így nem kezdődhetett meg a szavazás, és akkor sem hagyták el az épületet éjjel. Tegnap ismét olyan információk birtokába jutottak, melyek szerint a hallgatói parlamenti szavazást hétfőn megszervezik a rektorátusban. Reggel nyolc órakor kellett volna kezdődnie a voksolásnak, de elmaradt a zárlat miatt. A hallgatók közölték, hogy az esti órákig biztosan az épületben maradnak, mert csak így lehetnek biztosak abban, hogy nem történik visszaélés, véleményük szerint a szavazásra szánt idő teljes egészére blokád alá kell helyezni az épületet. A hétfői volt az ötödik alkalom, amikor az egyetemisták ellehetetlenítették az általuk szabályellenesnek vélt hallgatói választások lebonyolítását.

Mila Pajić hallgató, a STAV informális csoport tagja a 021.rs-nek elmondta, hogy az egybegyűlteket az érdekli a legjobban, mikor fordul hozzájuk Dejan Madić, az Újvidéki Egyetem rektora, és Ivana Živančević Sekeruša, a Bölcsészettudományi Kar dékánja.

– Tegnap este bevonultunk a rektorátusba, s egy békés éjszakát töltöttünk odabent. Rendkívüli a helyzet, a megszokottnál sokkal több biztonsági őr van jelen. Madić rektor nem válaszol telefonhívásainkra, az este viszont felhívta a biztonsági őröket, hogy utasításokat adjon nekik arra vonatkozóan, hogyan lépjenek fel velünk szemben – nyilatkozta az aktivista.

Nyitókép: Az egyetemisták már ötödször akadályozták meg a Kar parlamenti választásait (Fotó: 021.rs)