2024. május 9., csütörtök

Identitásvédelem és egzisztenciateremtés

Dr. Pásztor Bálintot választotta meg a párt új elnökévé a Vajdasági Magyar Szövetség Közgyűlése Zentán

Cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik.

Az idén harmincéves fennállását ünneplő VMSZ szombaton Zentán megtartott XX., Tisztújító Közgyűlésén döntöttek a szervezet új elnökének személyéről és az ötvenfős Tanács tagjairól. A 335 leadott küldötti szavazat közül 333 támogatta és csupán kettő ellenezte dr. Pásztor Bálint pártelnökké választását. Az új vezető nyilatkozatában hatalmas bizalomnak nevezte a számadatok fényében a közgyűlés döntését, és következetes, nyitásra is kész, de felejteni nem hajlandó politizálást és viszonyulást helyezett kilátásba.

Megválasztását követően szombaton este a zentai Sportcsarnokban dr. Pásztor Bálint VMSZ-elnök elmondta, a párt a jövőben is a vajdasági magyar közösség identitásának megőrzésén és egzisztenciájának megteremtésén fog munkálkodni, folyamatosan azon dolgozik majd, hogy minél több olyan helyi projektumot karoljon fel, amelynek megvalósítása jobbá teszi a polgárok életminőségét. Mint mondta, a párt kész nyitni azon értelmiségiek felé, akik jelenleg nem tagjai a VMSZ-nek, készen áll az együttműködésre és a befogadásra is, azt azonban nem felejtheti el, egyesek milyen intézkedéseket hajtottak végre tíz évvel ezelőtt a szervezet és a közösség ellen, velük nem tudja a párt továbbra sem elképzelni az együttműködést.

A VMSZ új elnökének megválasztása közel 350 küldött jelenlétében zajlott le (Ótos András felvétele)

A VMSZ új elnökének megválasztása közel 350 küldött jelenlétében zajlott le (Ótos András felvétele)

A VMSZ a vajdasági magyar politikai színtéren a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal (VMDP) és a Magyar Egység Párttal (MEP) továbbra is tartalmas szövetséget kíván alkotni, részletezte, magyarországi partnerének, ahogyan eddig is, a Fidesz–KDNP-t, szerbiai partnerének pedig a Szerb Haladó Pártot tartja, mert ezekkel a szervezetekkel az utóbbi időszakban kimagasló eredményeket sikerült közösen megvalósítani.

A sajtónak nyilatkozva dr. Pásztor Bálint elmondta, megválasztották a párt 50 tagú tanácsát is, mely hétfőn megtartja alakuló ülését, megválasztja a párt Elnökségét és annak bizottságait is. Ezzel lényegében befejeződik a tisztújítás, magyarázta a pártelnök.

A XX. Tisztújító Közgyűlés, melyen a párt elnökét és Tanácsának összetételét választotta meg szombaton a VMSZ, 10 órakor kezdődött meg Zentán. A helyszínválasztás nem véletlen: itt alakult meg ugyanis 1994. június 18-án a párt, amely idén ünnepli a fennállásának harmincadik évfordulóját. Erre emlékeztetett a helyszínen elemző beszédében dr. Pásztor Bálint, a VMSZ – akkor még – megbízott elnöke. Ugyanakkor elmondta, hogy a mostani tisztújító közgyűlésen kilenc és fél hónapról lehet csak beszámolni a szokásos négy év helyett. Ennek oka, hogy a tavalyi, május 20-i tisztújító közgyűlés után októberben elhunyt az akkori elnök, Pásztor István. Kiemelte: kihívások, tragédia, rendteremtés és helytállás jellemezte a mögöttünk álló kilenc és fél hónapban a hétköznapokat.

NEM VÁLASZTÁSI CSALI VOLT

Dr. Pásztor Bálint beszámolójában hangsúlyozta a 2023. június 20-án megalakult szerb–magyar stratégiai tanács fontosságát. Ekkor találkoztak ugyanis első alkalommal a két ország vezetői: a találkozón az államfők, kormányfők és miniszterek is részt vettek, és egyedülálló stratégiai együttműködés született. Beszédében kitért a noszai Művelődési Ház tavaly augusztusi átadására, amelyben a Vackor óvoda kihelyezett tagozata is működik, de hangsúlyozta a palicsi akvapark megnyitásának idegenforgalmi jelentőségét is, s emlékeztetett, hogy e mögött az elképzelés mögött is Pásztor István állt ki korábban, szívügyének tekintette azt, s nem is fejeződött volna be soha a projektum kivitelezése, ha ez nem így lett volna.

Külön kiemelte a VMSZ szerepét abban, hogy 2023. októberében nyolc év küzdelem után eltűntek a migránsok a vajdasági településekről. „A rossz nyelvek által közölt állítások ellenére mára bebizonyosodott, hogy a migránsok garázdálkodásának felszámolása nem csupán választási célzattal történt meg: ma is rendezettnek számít a helyzet, s a VMSZ a továbbiakban is megtesz mindent annak érdekében, hogy garantálja a lakosság biztonságát a vajdasági településeken” – fogalmazott dr. Pásztor Bálint.

EMBERPRÓBÁLÓ VÁLASZTÁSI MEGMÉRETTETÉS

Elemzésében emellett hangsúlyozta, hogy a párt megerősítette kapcsolatát a magyar kormánnyal is. Sikereket ért el a Horgos–Röszke közúti határátkelőhely egész napos nyitva tartása terén, a Prosperitati Alapítvány pedig újabb 11,8 millió euró értékű pályázatot írt ki az elmúlt időszakban, de megnyitották a Szeged–Szabadka közötti vasútvonalat is, sorolta.

Emberpróbálónak értékelte a december 17-ei választások előtti kampányidőszakot, hiszen a párt és a közösség két nappal a kampány kezdete előtt veszítette el vezetőjét.

– A VMSZ-nek az volt a legfontosabb feladata ebben az időszakban, hogy megakadályozza: olyan politikai kalandorok kezébe kerüljön a vajdasági magyar közösség sorsának irányítása, akik korábban alternatívaként állították be magukat, miközben a közösség szétzilálásán dolgoztak, ma azonban kurta közleményeket is ritkán adnak csak ki, közösségi hálózatokon összeollózott rövid, mérgezett tartalmakban merül ki berkeikben „a közösség védelmező szerepe”. A VMSZ-nek ebben a nehéz időszakban is sikerült a korábban megkezdett munka folytatása, s a kiváló eredmények sem maradtak el – emlékeztetett a választási eredmények által megerősített pártpozícióra a megbízott elnök.

A jövőben is következetes és partnereihez hű politikát folytat majd a VMSZ a pártelnök ígérete szerint (Ótos András felvétele)

A jövőben is következetes és partnereihez hű politikát folytat majd a VMSZ a pártelnök ígérete szerint (Ótos András felvétele)

KÖRVONALAZÓDÓ HATALMI TÖBBSÉG

Az idei eredményeket sorolva beszédében dr. Pásztor Bálint említést tett a Magyar Szó újvidéki székházában tervezett fejlesztések kivitelezésének kezdetéről is, mellyel kapcsolatban már aláírták a szükséges szerződéseket. Elmondta továbbá, hogy február 27-én Aleksandar Vučić államfővel egyeztetett a leendő hatalmi többségről, ezt megelőzően pedig már egyeztették a koalíciós szerződés részleteit is. Beszámolója végén dr. Pásztor Bálint kitért arra is, hogy a legutóbbi közgyűlés óta bővült a VMSZ tagsága: ma 13 484 személy tagja a szervezetnek.

„MÉGIS GYŐZTES...”

A közgyűlés elején egyébként megválasztották a munkaelnökséget, amely átvette a Közgyűlés levezetését Kern Imre irányításával. A küldöttek egyhangúlag elfogadták a javasolt napirendet, de a munkatestületek megválasztása is rövid időn belül lezajlott. A mandátumvizsgáló bizottság jelentését Magosi Zsuzsanna ismertette: megállapította, hogy 347 küldött van jelen, ezért határozatképes a Közgyűlés. Az ülés folytatásában zárt ajtók mögött zajlott a vita az elnöki beszámolóról, az alapszabály módosításáról, a jelölésekről, majd elhangzott a jelölt programbeszédje, megvitatták annak tartalmát is. A szünetben szavazással megválasztották a párt elnökét. Az ülésnek a felsorolt részei nem voltak sajtónyilvánosak, a média képviselőinek a pártelnök az ülés berekesztését követően nyilatkozott cikkünk elején említett gondolatainak megosztásával. A szombati esemény jelmondata egy Ady Endre-idézet volt: „Mégis győztes, mégis új és magyar”.

Nyitókép: Ótos András felvétele