2024. október 16., szerda

Kihívások, tragédia, helytállás

Zajlik a Vajdasági Magyar Szövetség tisztújító közgyűlése Zentán

A párt elnökét és Tanácsának összetételét választja meg ma a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ). A XX., Tisztújító Közgyűlés 10 órakor kezdődött meg Zentán. A helyszínválasztás nem véletlen: itt alakult meg ugyanis 1994. június 18-án a párt, amely idén ünnepli a fennállásának 30. évét.

Erre emlékeztetett nyitóbeszédében dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke. Ugyanakkor elmondta, hogy mostani tisztújító közgyűlésen kilenc és fél hónapról lehet csak beszámolni, a szokásos négy év helyett. Ennek oka, hogy a tavalyi, május 20-i tisztújító közgyűlés után októberben elhunyt az akkori elnök, Pásztor István – emlékeztetett a párt megbízott elnöke. Majd kiemelte: „kihívások, tragédia, rendteremtés és helytállás jellemezte a mögöttünk álló kilenc és fél hónapban a hétköznapokat”.

Dr. Pásztor Bálint beszámolójában kiemelte a 2023. június 20-án megalakult szerb-magyar stratégiai tanács fontosságát. Ekkor találkoztak ugyanis első alkalommal a két ország vezetői: a találkozón az államfők, kormányfők és miniszterek is részt vettek, és egyedüllálló stratégiai együttműködés született – mondta a megbízott elnök, aki a beszámolójában kitért a noszai Művelődési Ház tavaly augusztusi átadására, amelyben a Vackor óvoda kihelyezett tagozata is működik, de hangsúlyozta a palicsi akvapark megnyitásának idegenforgalmi jelentőségét is.

Külön kiemelte a VMSZ szerepét abban, hogy 2023 októberében nyolc év küzdelem után eltűntek a migránsok a vajdasági településekről. „A rossz nyelvek által közölt állítások ellenére mára bebizonyosodott, hogy a migránsok garázdálkodásának felszámolása nem csupán választási célzattal történt meg: ma is rendezettnek számít a helyzet, s a VMSZ a továbbiakban is megtesz mindent annak érdekében, hogy garantálja a lakosság biztonságát a vajdasági településeken” – fogalmazott dr. Pásztor Bálint.

A megbízott elnök emellett hangsúlyozta, hogy a párt megerősítette kapcsolatát Magyarország Kormányával is. Komoly sikereket ért el a Horgos-Röszke közúti határátkelőhely egész napos nyitvatartása terén, a Prosperitati Alapítvány újabb 11,8 millió euró értékű pályázatot írt ki, de megnyitották a Szeged-Szabadka közötti vasútvonalat is – sorolta.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

Dr. Pásztor Bálint „embert próbálónak” értékelte a december 17-ei választások előtti kampányidőszakot, hiszen a párt és a közösség két nappal a kampány kezdete előtt veszítette el vezetőjét.

– A VMSZ-nek az volt a legfontosabb feladata ebben az időszakban, hogy megakadályozza: olyan politikai kalandorok kezébe kerüljön a vajdasági magyar közösség sorsának irányítása, akik korábban alternatívaként állították be magukat, miközben a közösség szétzilálásán dolgoztak, ma azonban kurta közleményeket is ritkán adnak csak ki, közösségi hálózatokon összeollózott rövid, mérgezett tartalmakban merül ki berkeikben „a közösség védelmező szerepe”. A VMSZ-nek ebben a nehéz időszakban is sikerült a korábban megkezdett munka folytatása, s a kiváló eredmények sem maradtak el – emlékeztetett a választási eredmények által megerősített pártpozícióra a megbízott elnök.

Az idei eredményeket sorolva beszédében Pásztor Bálint említést tett a Magyar Szó újvidéki székházában tervezett fejlesztések kivitelezésének kezdetéről is, mellyel kapcsolatban már aláírták a szükséges szerződéseket. Elmondta továbbá, hogy február 27-én Aleksandar Vučić államfővel egyeztetett a leendő hatalmi többségről, ezt megelőzően pedig már egyeztették a koalíciós szerződés részleteit is. Beszámolója végén dr. Pásztor Bálint kitért arra is, hogy a legutóbbi közgyűlés óta bővült a VMSZ tagsága: ma 13.484 személy tagja a szervezetnek.

A közgyűlés elején megválasztották a munkaelnökséget, amely átvette a Közgyűlés levezetését. A küldöttek egyhangúlag elfogadták a javasolt napirendet, de a munkatestületek megválasztására is sor került. A mandátumvizsgáló bizottság jelentését Magosi Zsuzsanna ismertette: megállapította, hogy 347 küldött van jelen, ezért határozatképes a Közgyűlés. Az ülés folytatásában zárt ajtók mögött zajlik a vita az elnöki beszámolóról, az alapszabály módosításáról, a jelölésekről, majd elhangzik a jelölt programbeszédje, és megvitatják annak tartalmát is. A szünetben szavazással megválasztják a párt elnökét is.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk, a közgyűlést megelőzően hétfőn ülésezett a Vajdasági Magyar Szövetség Elnöksége és Tanácsa: többek között ekkor vitatták meg a ma aktuális közgyűlés részleteit is, melynek jelmondata egy Ady Endre idézet: „Mégis győztes, mégis új és magyar”.

Nyitókép: (Fotó: Ótos András)