2024. október 15., kedd

Elnököt választ a VMSZ

Dr. Pásztor Bálintot javasolta a tisztségre a párt valamennyi helyi szervezete – Megválasztják az új Tanácsot is

A Vajdasági Magyar Szövetség XX. Tisztújító Közgyűlését tartja meg ma, szombaton, 10 órai kezdettel a zentai Sportcsarnok épületében. A közgyűlésen megválasztják a párt elnökét és Tanácsának összetételét. A szombati közgyűlést megelőzően hétfőn ülésezett a Vajdasági Magyar Szövetség Elnöksége és Tanácsa, meghozta azokat a fontos előkészítő döntéseket, amelyekre szükség van a párt további politikai tevékenységének folytatásához, egyrészt a koalíciós tárgyalások megkezdéséhez, másrészt pedig a ma aktuális közgyűlés vonatkozásában is. Erről maga dr. Pásztor Bálint, a párt megbízott elnöke számolt be a közösségi hálón tett bejegyzésében. Mint fogalmazott, a közgyűlésre a jelöltlistát is elfogadták ezen az ülésen, ugyanakkor köszönetet mondott, hogy a VMSZ mind a 25 községi, körzeti és városi szervezete őt jelölte a pártelnöki tisztségre. Bejegyzése végén Pásztor Bálint megállapította: „Jól szervezettek, felkészültek, naprakészek vagyunk!”

A Magyar Szónak a Vajdasági Magyar Szövetség március 2-ai tisztújító közgyűlésére vonatkozó kérdésére válaszolva korábban Pásztor Bálint elmondta: még január derekán döntött egyhangúlag a VMSZ Elnöksége és Tanácsa arról, hogy március 2-án, Zentán tartják meg a tisztújító közgyűlést. Sajnos ez egy szükséges lépésnek számít azt követően, hogy tragikus módon október végén elnök nélkül maradt a vajdasági magyar szervezet. „Azért javasoltam ezt a március 2-ai dátumot, mert egyrészt a köztársasági és tartományi választási kampány véget ért, lezajlottak a választások, s egyértelmű, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi és köztársasági szinten is meg tudta őrizni politikai súlyát, sőt, növelni is tudta támogatottságát. Másrészt késő tavasszal újabb megmérettetések várnak ránk, önkormányzati választások lesznek itthon, de az európai parlamenti választásokban is érdekeltek vagyunk, közösségünk tagjai is részt vehetnek azokon.”

Pásztor Bálint elmondta, fontosnak tartotta azt, hogy a következő megmérettetések esetében a VMSZ már teljes mandátumra megválasztott elnökkel, vezetőséggel rendelkezzen. „Zentát azért javasoltam, mert az idén lesz harmincéves a Vajdasági Magyar Szövetség, s 1994. június 18-án éppen Zentán alakult meg a szervezet, szimbolikus jellege is van tehát ennek a döntésnek. Ezenkívül Zentán, mindeddig nem volt még tisztújító közgyűlésünk.”

Az ülést megelőző folyamattal kapcsolatban a politikus lapunknak elmondta, hogy február 19-éig jelölhettek a községi, városi, körzeti és helyi szervezetek elnököt, illetve tanácstagokat, addig zajlott tehát a párton belüli jelöltállítás. Ma, március 2-án választják meg a VMSZ összes szervét, az elnökét, tanácsát, egy-két nappal ezt követően pedig, ahogy lenni szokott, a Tanács saját soraiból megválasztja az alelnököket, az Intézőbizottságot, tehát teljesen készen áll majd a párt a tavaszi újabb politikai kihívásokra, értékelte lapunknak nyilatkozva Pásztor Bálint.

Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint (Ótos András archív felvétele)