2024. április 21., vasárnap

Majd 20 milliárd euró az Expóra

Vučić: Decemberben egy óra alatt el lehet majd jutni vonattal Szabadkáról Belgrádba

Hétfőn kezdi meg a konzultációkat Aleksandar Vučić államfő azokkal a pártokkal, amelyek a kormány felállításáról készek tárgyalni. Mint azt kedd esti nemzethez intézet beszédében bejelentette, ez után jelöli majd ki az új kormányfőt. Vučić bejelentése szerint a Belgrád–Szabadka vasútvonalon a munkálatok már szeptemberben bejeződnek, így az utasszállítás akár már decembertől kivitelezhető lehet. 

Aleksandar Vučić számos aktuális téma boncolgatása közben elmondta, az ország rövid idő alatt jelentős lépéseket tett az átlagbérek emelése terén. Kiemelte, amikor ő államfő lett, az átlagbérek 300 euró körül alakultak, az idén az átlagfizetés eléri majd az 1000 eurót. Közölte továbbá, az idei év első 40 napján rekordmennyiségű külföldi beruházást jegyeztek. Abban reménykedik, hogy a fizetések növekedése és a külföldi tőke beáramlása egyre több külföldre kényszerült polgárt csábít majd haza. „Jövendölése” szerint 2027-ben már 1400 eurós átlagfizetéssel büszkélkedhet majd az ország.

Elégedetlenségét fejezte ki azonban a nyugdíjak növekedése miatt, szavai szerint ugyanis az nem követte a havi bérek emelkedését. Az átlagnyugdíj összegét a földművesnyugdíjak gyengítik. Rámutatott, a termelők többsége a munkaéveik során nem fizette a nyugdíjalapot. Ennek ellenére ezekre az emberekre is gondolnia kell az államnak.

– Az energiaárak nem fognak tovább növekedni. A versenyképesség megőrzése érdekében szeretnénk továbbra is vonzóak maradni a külföldi befektetők számára – hangsúlyozta Vučić, és stabilnak mondta az ország gazdasági helyzetét. Az államkasszában 4 milliárd euró van. A vasutak, a gyárak, az ország újraiparosítása serkenti a gazdasági növekedést. Ehhez azonban kedvező hitelekre is szükség van.

Az Expo 2027-től gazdasági robbanásra számít. Szavai szerint az Expo 2,5 milliárd eurós beruházást igényel, de további 17 milliárd euró befektetésre van szükség a közlekedési és más infrastruktúra megépítéséhez. Vasútvonal, új utak épülnek, sőt a Vajdaság mosolyaként emlegetett projektumot is összekötik ezzel a tervvel. A Béreget Szerbcsernyével összekötő gyorsforgalmi út több mint 2 milliárd eurós beruházást jelent. Az Expo projekthez csatolták a Belgrád–Niš gyorsvasutat, ami további 3 milliárd euróba kerül.

– Az Expo része a Nikola Tesla Repülőtértől Obrenovácig vezető vasút megépítése is, ami érinti nemcsak az Expót és az új nemzeti stadiont, hanem Belgrád központját is. Ez a vasútvonal két éven belül el kell hogy készüljön. Az Expo részét képezi a niši repülőtér is.

Kitért arra is, hogy az Újvidék és Szabadka közti gyorsvasút építőmunkálatai szeptemberben befejeződnek, így decemberben már Szabadkáról Belgrádig egy óra és 10 perc alatt lehet majd eljutni.

Az aktuális belpolitikai helyzet kapcsán közölte, nem gondolja, hogy a december 17-ei választások ellenőrzéséhez nemzetközi vizsgálatra van szükség, hiszen Szerbiának független és szuverén országként vannak megfelelő szervei, amelyek ezt lefolytathatják. Közölte, elképzelhetőnek tartja, hogy városi szinten másmilyen hatalom alakuljon, mint köztársasági szinten. Ehhez a választásokon kell megszerezni a többséget.

Azt is közölte, hogy hétfőn kezdi meg azokkal a pártokkal a konzultációkat, amelyek készek a tárgyalásokra. Koszovó kapcsán fontos tárgyalásokat folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, aki azt ígérte, megoldást keres majd a dinárforgalom megszüntetésével kapcsolatban. Hozzátette, várja a meghívót Brüsszelbe, ám nem tudja miről lehetne Pristinával tárgyalni, hiszen Albin Kurti nem hajlandó a szerb községek közösségéről tárgyalni.

Nyitókép: Vučić „jövendölése” szerint 2027-ben már 1400 eurós átlagfizetéssel büszkélkedhet majd az ország (Fotó: archívum)