2024. május 9., csütörtök

Miért történt ez meg?

A belgrádi tömeggyilkosság áldozatainak hozzátartozói vallanak

Isten ajándéka volt, amióta megszületett – mondta Anđelko Aćimović a gyermekéről, aki egyike volt azoknak, akiket iskolatársuk május 3-án meggyilkolt a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában. Ezúttal Angelina Aćimovićnak, vagyis annak a kislánynak a szülei meséltek, aki a lövöldözést követően még 12 napig küzdött az életéért, valamint az iskolaőr, Dragan Vlahović hozzátartozóit hallgatta meg a bíróság.

A Belgrádi Felsőbb Bíróságon pénteken immár harmadik napja az áldozatok hozzátartozói tettek vallomást, akik kártérítési keresetet nyújtottak be a bírósághoz.

Angelina édesapja könnyek között beszélt a lányáról és arról az alig két hétről, amikor a lányuk súlyos sérülésekkel feküdt a kórházban. A bíróságon elmesélte, hogy lányuk császármetszéssel született meg a podgoricai kórházban. Gyönyörű baba volt és az első naptól kezdve szeretetet vitt a családba. Különlegesen szoros kapcsolata volt anyjával, és nagyon jó testvérek voltak idősebbik lányával, Marijával. Angelina céltudatos kislány volt. Belgrádba 2017-ben költözött a család. Azon a tragikus napon ő maga előbb ment dolgozni és amikor meghallotta, hogy az iskolában lövöldözés történt, azonnal az iskolába sietett. Különös nyugtalanság kerítette hatalmába, amit csak fokozott az, hogy senki sem nyújtott neki semmilyen információt. Amikor eljutott a Tiršova utcai gyermekklinikára, az orvos jelezte, hogy lánya esélye a túlélésre nagyon kicsi. Nyugtató tablettát kínáltak neki, de nem fogadta el. Mint mondta, olyan bátran akarta viselni fájdalmát, mint a lánya azt a pár másodpercnyi félelmet, amit meglövése előtt érzett. Mint mondta, 12 nap gyötrelem következett.

A meggyilkolt iskolaőr, Dragan Vlahović emlékét az édesapa elevenítette fel. Mint fogalmazott, fia volt a legjobb gyerek a világon, az édesanya pedig azt mondta, Dragan bátor ember volt, Isten teremtette olyannak, a szülők csak segítettek ebben.

Az áldozatok testvéreinek vallomása nem sajtónyilvános, zárt ajtók között történik.

Nyitókép: A Beta archív felvétele